Izrael „nemkívánatos személynek” (persona non grata) nyilvánította António Guterres ENSZ-főtitkárt, és megtiltotta, hogy belépjen az országba – írja a The Guardian. Az izraeli külügyminiszter szerint Guterresre az ENSZ szégyenfoltjaként emlékeznek majd. Yisrael Katz a közösségi médiában közölte:
A mai napon António Guterres ENSZ-főtitkárt persona non gratának nyilvánítottam Izraelben, és megtiltottam, hogy belépjen az országba. Aki nem tudja egyértelműen elítélni Irán Izrael elleni szörnyű támadását, ahogy azt a világ szinte minden országa megtette, az nem érdemli meg, hogy Izrael földjére lépjen.
Úgy fogalmazott:
A főtitkárra – aki támogatja a Hamasz, a Hezbollah, a huthik és most Irán terroristáit, erőszakoskodóit és gyilkosait – az ENSZ történetének szégyenfoltjaként fog emlékezni a világ.
Hozzátette: Izrael továbbra is megvédi polgárait és megőrzi nemzeti méltóságát, António Guterresszel vagy nélküle.
A Guardian megjegyzi, hogy 2023 októberében Guterres kijelentette: „Egyértelműen elítéltem a Hamász október 7-i elborzasztó és példátlan izraeli terrorcselekményeit. Semmi sem indokolhatja civilek szándékos meggyilkolását, és elrablását – vagy rakéták civil célpontok elleni kilövését. Minden túszt emberségesen kell kezelni, és azonnal, feltételek nélkül szabadon kell engedni”. Ugyanakkor feldühítette az izraelieket azzal, hogy ugyanebben a beszédében azt mondta: „Fontos azt is elismerni, hogy a Hamász támadásai nem légüres térben történtek. A palesztin nép 56 éven át volt kitéve a fullasztó megszállásnak”.
Úgy folytatta: a palesztinok „látták, hogy földjüket folyamatosan felemésztik a telepek, és erőszak sújtja őket; gazdaságukat megfojtották; polgáraikat kitelepítették, otthonaikat pedig lerombolták. De a palesztin nép sérelmei nem igazolhatják a Hamász rémisztő támadásait. És ezek a szörnyű támadások nem igazolhatják a palesztin nép kollektív megbüntetését”.
The post Izrael „nemkívánatos személynek” nyilvánította az ENSZ főtitkárát, és kitiltotta az országból first appeared on 24.hu.