Friss Hirek

Jelentősen csökkent a szürke bálnák hossza

Az Oregoni Állami Egyetem számolt be arról a meghökkentő kutatási eredményről, amely szerint a szürke bálnák (Eschrichtius robustus) igen jelentősen kisebbé váltak az elmúlt évtizedekben. A kisebb testméret mind az állatok egészségére, mint szaporodási sikerére kihat a szakemberek szerint.

A felfedezés korai figyelmeztető jel lehet arról, hogy az állatok élelmét adó tengeri ökoszisztéma összeomlás előtt áll.

Emellett a bálnák létszámcsökkenésére is számítani lehet ezen jelek alapján.

„A bálnák ökoszisztéma-jelzőfajnak tekinthetők, ha a bálnanépességgel gondok vannak, az az egész ökoszisztéma helyzetéről árulkodik” – mondta K.C. Bierlich, a kutatás résztvevője.

A Global Change Biology folyóiratban közzé tettek szerint egy kb. 200 egyedből álló populációt vizsgáltak, a régióban élő kb. 14500 egyed közül. E kisebb csoport az oregoni partokhoz közelebb él, kevésbé hideg, és kissé sekélyebb vizekben, mint a faj északabbra élő többi egyede. E csoport egyedeit az északabbra élő fajtársakkal összevetve kiderült nemrégiben, hogy általánosságban kisebb termetűek a sarkvidéki vizeken élőknél. A kutatók ennek kapcsán feltették a kérdést: vajon mióta váltak apróbbakká.

Szürke bálna
Forrás: OSU

A szakértők korábban készült felvételeket elemeztek, és arra jutottak, hogy nagyjából 2000 körül kezdődött az állatok méretcsökkenése. Azok a szürke bálnák, amelyek 2020-ban születtek, 165 centivel rövidebb testhosszat érnek el felnőtt korukra, mint a 2000 előtt születettek. Ez akkora csökkenés, mintha az átlag 162 centi magas amerikai nők 20 év alatt 142 centissé válnának.

A kisebb termet alaposan felforgatja az állatok életét, és két csapdahelyzetet teremt. A bálnaborjak, amelyek kisebbek az elválasztásuk idején, nem biztos, hogy megbirkóznak azokkal a kihívásokkal, bizonytalanságokkal, amikre számíthatnak az önállósodás kapcsán, ez pedig a pusztulásukhoz vezethet. A másik a szaporodási siker, mivel a kisebb termet mellett nem biztos, hogy elegendő energiát tudnak tárolni, és ez már a saját egészségüket is veszélyeztetheti, nemcsak az utódok születését.

A kutatók az óceán állapotait is megvizsgálták, és nem túl meglepő módon kiderült, hogy nagyjából a bálnák méretcsökkenésének kezdetétől fogva annak egyensúlya is felborult. Az oregoni partvidéken kétféle állapota lehet az óceánnak a tápanyagokat tekintve, s ezek általában egymást kiegyensúlyozzák.

Azonban ez esetben gyakoribbá váltak a cetek számára kevesebb tápanyagot biztosító állapotok. Azt nem vizsgálták, hogy ez miként függ össze a klímaváltozással, az viszont ismert, hogy a klíma jelentős hatással van az óceánokra.

A szürke bálnák testméretében jelentkező hatások azonban nyilván nem maradnak ebben a fajbanm hanem tovagyűrűznek az ökoszisztéma más képviselői életébe is.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Jelentősen csökkent a szürke bálnák hossza first appeared on National Geographic.


Exit mobile version