Jemen, Vanuatu, Magyarország, ilyesmik: alig pár ország van az egész világon, ahol nincs nő a kormányban

2023 nyarán, amikor Varga Judit az európai parlamenti választási kampányra hivatkozva lemondott az igazságügyi miniszter posztról, Magyarország a világ országainak egy nagyon szűk csoportjába került: azok közé, ahol egyetlen nő tagja sincs a kormánynak. Akkoriban is születtek cikkek arról, hogy Európában hasonlóra nem látni példát, de eddig nem gondoltuk végig, hogy valójában mennyire szűk ez a csoport.

A napokban egy szerkesztőségi levelezés során merült fel, hogy a világban sem lehet túl sok ilyen ország. Némi kutakodás után a világ 180 államának parlamentjeit összefogó Interparlamentáris Unió (IPU) 2023 elején kiadott térképét találtuk meg kiindulási pontként, ezen Magyarország még – egy női kormánytaggal – eléggé alul, de nem a legalsó régióban szerepelt.

Ezt a listát alapul véve néztük át a 0 és 1 női miniszteres országokat, hogy hogyan alakult náluk a nemek aránya a kormányokban, hogy kiderüljön: miközben Varga távoztával Magyarországon egyetlen nő sem maradt a hatalom közelében, ugyanebben az időszakban az előzőleg nulla nős Örményország vagy Nauru kormányának arányai is megváltoztak, ezeken a helyeken neveztek ki miniszternőket.

Határesetnek Azerbajdzsán tűnt, ott Bahar Muradova vezeti a családügyért felelős kormányügynökséget, ami a mi fogalmaink szerint nem feltétlenül számítana kormányzati pozíciónak, de az országban meglehetősen tágan értelmezik a kabinet összetételét. Arra jutottunk, hogy minden ország esetében az számítson, hogy ott mit tekintenek kormánynak.

Így végül szűkebb csoportban találtuk Magyarországot, mint korábban tippeltük volna. Az IPU adatbázisának aktualizált változata szerint így néz ki a világtérkép:

Lehet persze érdemi vitát folytatni arról, hogy mennyi értelme van a női kvótáknak (volt is erről egy epizód a Tyúkól-podcastban), és bőven találtunk példákat arra, ahol az egy szem női kormánytagra a nőjogi minisztériumot vagy a családügyi tárcát bízták, de ezekkel a kitételekkel együtt is erős, hogy milyen mezőnybe kerültünk.

Érdemes egyesével is végigvenni az érintett országokat, nem lesz hosszú a menet.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed