Joaquin Phoenix öt nappal a forgatás előtt dobbantott új filmjéből, döntésének jogi következményei lehetnek

Hatalmas felháborodást váltott ki Hollywoodban Joaquin Phoenix hirtelen távozása Todd Haynes (az Oscar-jelölt Carol és a tavalyi Egy botrány részletei című filmek rendezője) romantikus melegdrámájából.

Danny Ramirez mellett a Joker sztárja játszotta volna az egyik főszerepet az egyelőre cím nélkül futó nyomozós szerelmi történetben, ami egy intenzív meleg románcra koncentrál az 1930-as években – és amit egyébként maga Phoenix vitt a rendezőhöz –, ám öt nappal a forgatás kezdete előtt váratlanul elviharzott a Mexikóban felépített díszletből és kiszállt a filmből.

A Hollywood Reporter forrásai szerint a színész (nem tudni, miért) beijedt a forgatás előtt, döntése pedig nagy visszatetszést váltott ki az iparág veteránjaiból, és akár jogi lépéseket vonhat maga után. A film készítése ugyanis teljesen leállt emiatt, a teljes stáb munka nélkül, a befektetők pedig pénz nélkül maradtak, Phoenix szerepét ráadásul nem is lehet újra osztani – így nagy veszteségnek tűnik a már előkészített forgatás.

„Hatalmas volt a felháborodás” – mondta a lapnak egy stúdióvezető. Az Oscar-díjas színészről köztudott, hogy szorong egy-egy film előtt, a Hollywood Reporter beszámolója szerint Phoenix már a 2023-as, Ridley Scott-féle Napóleon című életrajzi filmből is majdnem kiszállt, végül pedig csak úgy volt hajlandó maradni, ha Paul Thomas Anderson átdolgozza a forgatókönyvet.

Az elmúlt napokban a lap szerint a producerek körében egyre hangosabb vélemény, hogy jogi lépéseket kell tenni Phoenix ellen. A bennfentesek arra hivatkoznak, hogy Hollywood történelmében többször volt már rá példa, hogy felelősségre vontak színészeket, miután azok váratlanul faképnél hagytak egy produkciót. 1993-ban egy bíróság megállapította, hogy Kim Basinger szóbeli szerződést szegett, mikor kilépett a Dobozba zárt szerelem című filmből, és több mint nyolc millió dolláros kártérítés fizetésére kötelezték (végül az ítéletet hatályon kívül helyezték, a színésznő pedig peren kívül állapodott meg a gyártócéggel, és 3,8 millió dollárt fizetett). De Bruce Willis is járt már hasonló cipőben, ő a Broadway Brawler című, soha be nem fejezett Disney-filmből a forgatás közepén szállt ki, amiért cserébe három Disney-filmben kellett áron alul közreműködnie (ezek közé tartozott a Hatodik érzék és az Armageddon is).

Phoenix épp a Joker hamarosan megjelenő folytatásának kampánykörútjára készül, előfordulhat, hogy a Haynes-filmmel kapcsolatos botrány beárnyékolja majd új filmjének marketingjét. Bár egyes producerek feketelistára tennék Phoenixet, ez a Joker második részének várható sikere miatt aligha reális.

Egy Hollywood Reporternek névtelenül nyilatkozó ügynök szerint Phoenixnek nem kell nagy visszaesésre számítania a karrierjében,  valószínűbb, hogy csendben megállapodik a gyártókkal, és kicsengeti a produkció költségeit: „Neki ez nem összeg” – mondja.

The post Joaquin Phoenix öt nappal a forgatás előtt dobbantott új filmjéből, döntésének jogi következményei lehetnek first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed