„Jól fizet Tóni?” – érdeklődött Magyar Péter kommentben Hont Andrástól posztja alatt

„Kedves András, jól fizet Toni? Ha esetleg nem sikerült vmit értelmezni, szívesen elmesélem. A KEHI vizsgálatra és az épület előtt álló rendőrökre úgy emlékszem kb. 100 tanú van” – ezt Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter írta egy kommentben Hont András posztja alá, amiben Hont, vagyis a HVG volt rovatvezetője, jelenleg pedig az ATV Öt című műsorának állandó szereplője Magyar képességeit vitatta. Pontosabban azt írta Magyar Péterről:

„Tehát. Behívják a házassága megromlásakor egyenesen a Karmelitába eligazításra, de ő nem alkuszik, hanem a »botos verziót« választja. Majd ráküldik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, majd kisvártatva kinevezik több cég vezetésébe. Aha. Én nem kérhetek ilyen botos verziót? És hogy ne csak a szekértolás legyen: te, Atyaúristen, milyen képességű emberekre vannak bízva cégek a NER-ben?” Magyar Péter végül váratlan módon az egyik vezető mellékszereplője lett a cikkünk nyomán a héten kirobbant botránynak, ami Novák Katalin köztársasági elnök és Magyar exfelesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lemondásához vezetett. Magyar először egy nyilvános poszt alatti kommentjében azt írta, valószínűleg többen is hibáztak K. Endre kegyelménél, majd bejelentette, lemond állami céges pozícióiról.

Utóbbi posztjában akkor azt írta: „Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.”

Magyar mindezek után vasárnap este a Partizánnak adott interjút, amiben gyakorlatilag kitálalt, mert szerinte bizonyos dolgokat ki kell mondani, így el is mondta, hogy:

„Engem mélységesen felháborított, ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal vezetésével bánt a köztársasági elnökkel.” „Az utolsó miniszteri engedélyt is Rogán Antal hagyja jóvá és adja ki.” Utalt arra, hogy az akkor igazságügyi miniszter Varga Judit 2021-ben kirobbant ingatlanbotrányát Rogán Antal szivárogtathatta ki a sajtónak. Elmondta, hogy a titkosszolgálat emberei a Karmelita-kolostorban fenyegették meg, amikor először költöztek szét Varga Judittal, Arról is beszélt, hogy utasította vissza a Diákhitel Központ vezetőjeként Balásy Gyula cégét, aki elmondása szerint három-hatszoros túlárazással dolgozott állami cégeknek. Azt állította, hogy Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám hívta fel akkor, amikor nem akart aláírni egy kommunikációs szerződést a Diákhitel Központ vezetőjeként. Magyarországot „családi részvénytársaságnak” nevezte, és szerinte „Rogán Antalnak mennie kell!”

A kegyelmi kérdésről Magyar azt mondta, szerinte nem szivárogtatás útján került a 444-hez az a kúriai döntés, amiből kiderült, kegyelmet kapott K. Endre. Amit a forrásunkról tudni lehet, azt elmondtuk vasárnapi videónkban:

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed