Súlyos likviditási válságot és 50 milliárd forintos lyukat üthet Budapest 2025-ös költségvetésében egy csupán egymondatos, kedd este megjelent és szerdán már hatályba is lépett kormányrendelet.
A hvg.hu szerint azzal, hogy a kormány felülírta a polgári jog egyik alapelvét, valójában az önkormányzati cégek szabad szerződéskötési jogát korlátozza, mert a rendelet alapján az önkormányzati cégeknek tilos követelésátruházást jelentő faktorálási szerződést kötni.
Márpedig a Fővárosi Közgyűlés tavasszal éppen egy ilyen szerződéshez járult hozzá, Karácsony Gergely főpolgármester pedig ez alapján májusban megadta a felhatalmazást, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kötött ilyen faktorálási szerződést, 50 milliárd forintos értékben, olvasható a cikkben.
A HVG-nek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a kormánydöntésről azt mondta: az a nyár elején már aláírt faktorálási szerződést nem teszi semmissé, mert az nem visszaható hatályú, nem is lehet az, így csak a jövőre vonatkozóan tiltja meg az ilyen szerződések kötését. Kiss Ambrus hangsúlyozta:
A 2024-es, idei fővárosi költségvetés egyensúlyát ez a fejlemény nem érinti, nincs csődközeli helyzet, nincs likviditási, pénzügyi válsághelyzet sem.
Azonban mivel tavaly és idén is így pótolta ki a főváros a fővárosi közösségi közlekedés kasszáját, jövőre is ehhez a megoldáshoz nyúlhattak volna, de ettől elestek. Arra a felvetésre, hogy honnan tudnak majd 50 milliárdot szerezni, Kiss Ambrus úgy felelt, hogy jelenleg vizsgálják a kormánydöntést és annak hatásait.
The post Jövőre elesik az 50 milliárdos forrástól Budapest, ami idén kellett a BKK működéséhez first appeared on 24.hu.