Kerekes József: Nem vagyok macsótípus, inkább női férfinek gondolom magam

A Három igazság legutóbbi vendége Kerekes József volt, akit egyebek mellett arról kérdeztek, mit gondol a házasság intézményéről. A színművész azt mondta, hisz benne, de nem tartja könnyű dolognak.

Az elsőnél nem jött be, a másodiknál, azt gondolom, hogy igen. És a második ugyanolyan küzdelmes, mint amilyen az első volt. Sőt, annyira, hogy nagyon sokszor utólag megértem az elsőt, hogy ő miért hagyott el

– mondta el a színész, hozzátéve: második házasságában értette meg, mi az, amit nem bírt az első felesége.

Nem vagyok egy könnyű természet. Én bármin tudok hisztizni, a legegyszerűbb dolgon is. Fejhangon visítozok. Amikor a kollégák néha kihoznak a sodromból, akkor még akár forgatáson vagy színházi próbán is tudok. Körülményes vagyok, lassúdad vagyok. Nem vagyok egy ilyen macsótípus, nem vagyok egy férfi férfi, inkább női férfinak gondolom magam. Például a gyerekekkel én egy tyúkapó vagyok

– árulta el Kerekes a beszélgetés során, és további példákat is hozott állítására: régóta az ő dolga a bevásárlás és minden hétvégén nagytakarítást tart, vasalni is szokott.

The post Kerekes József: Nem vagyok macsótípus, inkább női férfinek gondolom magam first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Additionally, a 503 Service Unavailable error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.