Olcsó óriástévével egy felső kategóriás telefonnal fúrná be magát a pénztárcákba a Xiaomi. Az egyiket meg is tudtuk nézni közelről, hogy megnézzük van-e sansza a gyilkos versenyben.
Vannak márkák, amelyeket a világon rengeteg helyen ismernek, de nálunk alig hallott róla valaki. Na, a Xiaomi pont nem ilyen, hiszen a kínai cég tudatosan építette fel magyarországi jelenlétét is, saját képviselettel, központi honlappal, webshoppal, masszív áruházi és telkó operátori jelenléttel. (Nem minden kínai cég követi ezt a masszív stratégiát.)
A cég hagyományosan megnyomja az év végi, akciókkal megspékelt ünnepi időszakot, amire lassan már rá is fordulunk. Nem meglepő módon idén is több eszközzel készül a vásárlók pénztárcájának meghódítására.
A sereget két csodafegyvernek szánt termék vezeti, amelyek közül az egyik már be is futott, és meg is tudtuk nézni élőben.
Xiaomi 14T Pro
Letisztult-minimalista
Ez a Xiaomi 14T Pro telefon, amely a felső, de nem a gyilkosan drága, flancos extrákkal kitömött über prémium kategóriát képviseli. Papíron azoknak szánják, akik egy korrekt hagyományos kialakítású, kiemelkedő teljesítményű, minden feladat elvégzésére képes okostelefont keresnek, ami akár éveken át megállhatja a helyét.
Xiaomi 14T Pro – új felső kategóriás telefon érkezik.
Ez a külsején is látszik, hiszen letisztult, mindenféle idétlen díszítéstől mentes dizájnnal bír. Sok mai telefonnal ellentétben nem olyan, mint egy művészeti alkotás vagy dísztárgy, hanem inkább, mint egy ipari eszköz. Ízlés dolga, de hozzám például ez az irányzat jóval közelebb áll, mint a kicsit erőltetett, villantós vonal.
A minimalista visszafogott külső jól áll neki.
A fogása kényelmes, a gombok jó helyen vannak, víz- és porálló, amit a hivatalos IP68 tanúsítvány is bizonyít. A nagyobb és nehezebb készülékek közé tartozik, vannak olyan modellek már, amelyek kényelmesebben hordozhatóak.
Mint Arnold fénykorában
A cég saját, Android 14 alapú HyperOS rendszerére épül, ami stabil, és tartalmaz néhány extrát is, ami főleg azoknak lehet hasznos, akik a gyártó más eszközeit is használják. Az egyes, más gyártóknál idén debütáló, szuperlátványos saját mesterséges intelligencia (AI) funkciók hiányoznak, de ez nem gond mert a készülék képes együttműködni az erre szolgáló Google Gemini rendszerrel.
A mérések alapján ez a világ egyik legerősebb telefonja.
Ennek köszönhetően lehet beszélgetni a telefonnal, megkérni, hogy rajzoljon nekünk képeket, adjon tanácsot, segítsen eligazodni a városban, vagy hogy keressen rá a képernyőn található tartalomra. Szóval az alap AI funkciók megvannak itt is.
Játékra is alkalmas!
A HyperOS kiválóan optimalizáltnak tűnik, mert az egyébként jó, de nem extrémen kiemelkedő hardverből sikerült kipréselni mindent.
A tesztszoftverekkel végzett mérések alapján ugyanis jelenleg ez a világ egyik legnagyobb teljesítményű telefonja, amely e téren például az Apple vagy a Honor lényegesen drágább csúcsmodelljeit is lenyomja.
Ebből fakadóan pedig maximálisan sokoldalú: lehet vele játszani, filmezni, netezni, képeket szerkeszteni, rövidebb videókat vagdosni, chatelni, videótelefonálni mindenféle komolyabb kompromisszum nélkül.
A szoftver képes kipréselni a hardverből a maximumot.
Ha nagyon pörög a hardver, akkor azért hamar érezhetően átmelegszik, ami miatt kicsit csökken az erő. Ám ezzel minden mai telefonnak meg kell küzdenie. És itt legalább a teljesítményvesztés nem olyan radikális mértékű, mint például a Google Pixel Pro XL esetében.
Kellően nagy kapacitású, 5000 mAh-s akkumulátort kapott, aminek köszönhetően az üzemidő megfelelő. Használattól függően nagyjából 11-15 órával számolhatunk, ami messze van az ideálistól, d ebben a termékcsoportban ma ez a realitás. Viszont a töltési sebessége kiemelkedő, köszönhetően annak, hogy támogatja a 120 wattos módot.
Így a nulláról durván húsz perc alatt telik meg energiával, ami kimagasló tempó.
Mit látunk?
Kamera és kijelző fronton is hozza a kötelezőt. Azaz sokoldalú képalkotást kínál, köszönhetően annak, hogy van rajta ultraszéles látószögű és optikai nagyítást biztosító zoomkamera is. Azonban ezekről sötétben le kell mondani, mert a végeredmény csúnya, kásás lesz. Viszont a főkamerával azért van esély arra, hogy kevés fénynél is összehozzunk épkézláb képeket.
Sokoldalú kamerarendszert kapott.
Azt érdemes kiemelni, hogy lehet vele 8K-s videókat is rögzíteni, amit például az idei csúcs iPhone nem tud. Van benne stabilizátor, és a lassítás, illetve portré módokat sem hanyagolták.
Készíthetőek vele egészen szép képek.
A 6,67 hüvelykes, 144 Hz-es OLED képernyőjének felbontása kellően nagy, így a látványvilág kellően éles és tömör. A színek gyönyörűek, a kontrasztosság hibátlan épp úgy, mint a mozgások visszaadása. A fényerő ahhoz elég, hogy tűző napfénynél is lássunk valamit, bár ilyenkor a tónusok már érezhetően megsápadnak.
Megéri? Xiaomi 14T Pro
Az 512 GB, tehát kiemelkedően nagy tárhellyel ellátott Xiaomi 14T Pro 330 000 forintba kerül. Tehát nem kifejezetten olcsó, de a képességeihez képest ez több, mint korrekt összeg 2024 őszén. Ráadásul, ha minden igaz, még komoly akciókkal is megtámogatják majd az értékesítést.
Xiaomi 14T Pro nem egy csúcsmodell, de egy jó ár/érték arányú telefon
Nem egy hibátlan készülék, nem egy menőzős telefon, de gyenge pontja nincs, erőssége annál több, így az ár/érték arány igen-igen jó. Előzetesen semmi komolyat nem vártam tőle, de teljesen váratlanul az éves telefonos toplistám élcsapatába ugrott.
Óriástévé olcsón
A másik nagy bomba, amivel robbantana a kínai cég idén Magyarországon, az egy olcsó óriástévé. Ez még sajnos nem érkezett meg az országba, de a tervek szerint ősz vége felé már elérhetővé válik.
Hatalmas olcsó csúcstévé si érkezik.
Ha minden igaz, akkor ez a TX Max Series 2025 nevű, 100 hüvelykes, azaz durván 2,5 méteres képátlóval bíró készülék. Különösebben innovatívnak nem lehet nevezni, hiszen 4K felbontású QLED kijelzőt kapott, viszont az ára kellemesen alacsony lesz. Azt már lehet tudni ugyanis, hogy Nyugat-Európában 2000 euró, azaz 800 000 forint környékéről startol majd.
The post Két csodafegyverrel húzná be az ünnepi szezont a kínai gigacég Magyarországon appeared first on Forbes.hu.