Két ember meghalt egy hajóbalesetben Verőcénél

(Cikkünk frissült!)

Kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval a Dunán, a balesetben két ember életét vesztette, öt embert jelenleg is keresnek – írta a hirado.hu.

– Szombat éjjel érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett – mondta Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök a katasztrófavédelemmel és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival azonnal megkezdték a környék átkutatását, ebbe drónokat is bevontak, a keresés vízről és szárazföldről egy időben zajlott. Nem sokkal később egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a Duna-parton, majd órákkal később egy női holttestet is találtak a Megyeri hídnál a Dunán, továbbá találtak egy sérült kis géphajót is.

Közben a rendőrség egy szállodahajót is megállított Komáromnál, amelynek oldala sérült volt.

„Jelenleg mind a kisgéphajó, mind a szállodahajó vonatkozásában a rendőrök szakértők bevonásával szemlét tartanak, és büntetőeljárást rendeltünk el több ember halálát okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt. A nyomozás jelenlegi állása szerint a kisgéphajón összesen nyolcan tartózkodtak, akik közül ötöt, három férfit és kettő nőt jelenleg is nagy erőkkel keresünk” – fogalmazott a BRFK szóvivője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság több ember halálát okozó víziközlekedés-veszélyezetetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben.

The post Két ember meghalt egy hajóbalesetben Verőcénél first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed