A BYD immár 3 éve kínál autókat Európában, hazánkban pedig 2023 óta értékesítenek. Kezdetben kizárólag elektromos akkumulátoros modelleket hoztak az öreg kontinensre, viszont a BYD hivatalosan NEV (new energy vehicle – “új energiával hajtott gépjármű) gyártóként tekint magára, ennek a kategóriának pedig részei a konnektoros hibridek. Nem is kellett sokat várni, Európában is hamar elérhetővé vált a Seal U DM-i SUV – többek között hazánkban is .
Úgy tűnik, a BYD belátta, ez kevés lesz, ha hosszabb távon is versenyben akarnak szállni a “nyugati márkákkal”. Maria Grazia Davino, a BYD közép-európai tevékenységéért felelős vezetője legalábbis erre utalt egy nemrég adott interjújában. Elmondása szerint ők is látják, nem mindenki áll készen a teljes elektromos átállásra, éppen ezért Európában két tartópillére lesz a működésüknek: az elektromos hajtás, illetve a DM-i (utóbbi jelöli a BYD nevezéktanában a konnektoros hibrideket).
Davino hozzátette, legalább két konnektoros hibridet hoznak még az idén Európába. Elsősorban a német piacot emelte ki, de jó eséllyel ezek Magyarországon is forgalomba kerülhetnek. Egyelőre kérdés, pontosan mely típusok juthatnak el hozzánk, de minden bizonnyal az egyik itthoni újdonság a Seal DM-i lehet. A BYD-nak egyébként már most sincs szégyenkezni valója az európai eladásokat illetően, hiszen az 2025 első negyedévében több mint 37 ezer gépjárművet regisztráltak, ami nagyjából 8500-zal több, mint tavaly ilyenkor. Ami a magyar piacot illeti, a 17. helyen végeztek az első három hónapban a márkák rangsorában, a legnépszerűbb modell pedig a Seal U volt, bár azt pontosan nem tudni, a SUV-ok hány százaléka került forgalomba fehér hátterű rendszámmal.

