Lassan egy évtizede tartó hercehurca zárult le ezekben a hetekben: elkelt az eredetileg a MotoGP magyar nagydíja helyszínének szánt Balatonring területe. A felszámolás eredményhirdetése alapján nettó 664,3 millió forintos ajánlattal vitték el az ingatlant. Mint megtudtuk, a legnagyobb hitelezőé, a Sávolyi Termálcentrum Kft.-é lett a terület, és a földhivatali dokumentum azt mutatja, hogy a tulajdoni lapra már át is vezették a tulajdonosváltást. Ezzel befejeződött a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. hét éve húzódó felszámolása; a bíróság a cég törlését is elrendelte.
Megpróbáltunk kapcsolatba lépni a vevő spanyol befektetővel, de csak annyit üzentek, hogy nem kívánnak újságírói megkeresésre válaszolni, így arra a kérdésre sem felelnek, miként tervezik a terület hasznosítását. Úgy tudjuk, felszámolási licitet nem rendeztek, a felszámolóval kötött egyezség keretében állapodtak meg az ingatlanról.
Kerestük a sávolyi önkormányzatot is, megkapták-e a 292 millió forint összes követelésüket, illetve tudnak-e már valamit a terület hasznosításáról, de nem reagáltak. Az egyik helyi lakó annyit mondott, hogy
Egyébként részben közművesített fejlesztési területről van szó 2,5 kilométerre az M7-es sztrádától és 50 kilométerre a horvát határtól, amit eredetileg a MotoGP magyar nagydíja helyszínének szántak. 2009-ben az alapkövet is letették, a spanyol Sedesa-csoport akart fejleszteni, a megaprojekthez igényelt 15,3 milliárd forint hitelt azonban a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. visszavonta még 2010-ben, így végül nem épült meg a motorversenypálya. Akkoriban lett Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-világbajnok, a Sedesa egyik főtulajdonosa, Vicente Cotino Escribá pedig érdekelt volt a MotoGP-ben, egy időben ő volt az ügyvezetője a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft.-nek és a Sávolyi Termálcentrum Kft.-nek is.
A felszámolásból most megszerzett terület a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. tulajdonában állt, a projekt nélkül maradt társaságot azonban 2015 májusában a bíróság megszűntnek nyilvánította, és már a kényszertörléséről is rendelkezett. 2017-ben fordult kényszertörlésből felszámolásba az eljárás. A vagyon értékesítése azonban nem ment simán. A felszámoló többször meghirdette az ingatlant, mint megírtuk, tavaly 470 millió forintos minimáláron bocsátotta nyilvános árverésre, de eredménytelenül. Az eljárást megtámadta a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., mert nem kívántak hozzá járulni áron aluli értékesítéshez.
A vitákat jelzi, hogy tavaly szeptemberben cserélődött a felszámolást lebonyolító cég, a Cég-Controll Kft.-t a Centurio Gazdasági Szaktanácsadó Kft. váltotta.
A vevő Sávolyi Termálcentrum Kft. mérlege 2023 végén elég cudarul festett: árbevétele nem volt, 7 millió forint veszteséget mutattak ki, a saját vagyona negatívba csúszott, a saját tőke soron mínusz 4 milliárd forint szerepelt, kötelezettségei pedig meghaladták a 6,3 milliárd forintot. Viszont ez a cég volt a MotoGP területével rendelkező Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. legnagyobb hitelezője, 9,7 millió euró erejéig jegyeztek be zálogjogot a javára. Egyetértése nélkül a felszámoló nem dönthetett az ingatlan eladási áráról. A jelek szerint a Balatonring ügyében a nagyhitelező és a felszámoló most jutott el a megállapodásig.
Ez abból a szempontból nem jelentős változás, hogy az ingatlan eddig is spanyol kézben volt a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. révén, ez a cég a Worldwide Circuit Management SL érdekeltségeként szerepelt az adatbázisban.The post Kevesebb mint hétszáz millióért adták el a sávolyi Balatonringet, ahová MotoGP-versenyt álmodtak first appeared on 24.hu.