Friss Hirek

Kézfogás Atlasszal

Kezet fogtam Atlasszal
Nagyjából már egy hónapja aktívan próbálom megörökíteni ezt az üstököst, de minden próbálkozásom eddig kudarcot vallott, leginkább a felhős idő miatt.
A napok teltével került tőlünk egyre távolabb Atlas, lassan elhalványult az éjszakai égbolton, én pedig egyre kevésbé reménykedtem, hogy valaha is lencsevégre kaphatom, hisz 80.000 évig nem fogjuk újra látni.
Tegnap azonban a tiszta égbolt képében ránk mosolygott a szerencse és éppen időben voltunk, hogy megörökíthessük ennek a gyönyörű, egyszeri jelenségnek az utolsó fényeit— Pakod (Zala megye) környékén.
Emlékeztem erre az elhagyatott falra Pakodon, a szülőfalumban a szántás közepén, amit párszor megmásztunk gyerekként.
Mindig is szerettem volna ezt a régi falat az egyik éjszakai tájképemen viszont látni, és tegnap abban a kiváltságban volt részem, hogy Atlas mellett örökíthettem meg.
Az üstökösről készült lehető legjobb fotó készítését egy gyönyörű „holdfelkelte” szakította félbe, amit szintén muszáj volt lekapni

(Az üstökös neve: C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) – a szerk.)

The post Kézfogás Atlasszal first appeared on National Geographic.


Exit mobile version