Friss Hirek

Kézi-BL: nehezen lendült bele, aztán alaposan visszavágott az ETO a podgoricai pontvesztésért

Októberben, Montenegróban 23-23-as döntetlent játszottak a felek, azt megelőzően sorozatban 15 találkozásuk zárult győri sikerrel – a podgoricai csapat legutóbb 2016 februárjában tudott nyerni.

Per Johansson, a kisalföldiek vezetőedzője a klub honlapjának előzetesen úgy fogalmazott, hogy mielőbb szeretnék megszerezni a közvetlenül negyeddöntőbe jutást érő első két hely valamelyikét. Egyrészt efelé tehetett nagy lépést mindkét pont begyűjtésével az ETO, másrészt revánsvágy fűtötte az együttest az idegenbeli pontvesztésért.



Győri hibákat kihasználva 8-4-re ellépett a meccs elején a csoport utolsó helyén álló Buducnost, az első 18 percben a hazai kapusok összesen egy lövést tudtak hatástalanítani. Amint meglett a második hárítás, az ellentámadásból sikerült is az egyenlítés (11-11), a 20. percben.

A címvédő 13-12-nél a vezetést is átvette – először a mérkőzésen –, ez elsősorban a feljavult védekezésnek volt köszönhető, sok vendégtámadás el sem jutott a győri kapuig.

A Buducnost a szünet előtti tíz és fél percben nem talált be, gólcsendje alatt a Győr 7-0-s sorozatot produkált.

A második félidő elején Sandra Toft sorra védett, 21-13-ra ellépett az ETO, és bár innen 21-17-re közelebb jöttek a montenegróiak, a játékrész derekára visszaállította a nyolcgólos különbséget a házigazda (26-18).

A Buducnost támadásban hét a hat elleni játékkal igyekezett faragni a hátrányából, ám törekvései nem jártak sikerrel. Toft hetesvédése után, nyolc perccel a dudaszó előtt a győri publikum rászámolt a Podgoricára (29-19).

A magabiztos előny tudatában Per Johansson lehetőséget adott a jobbszélső Varga Dalmának, a 18 esztendős játékos pályafutása első BL-góljával hálálta meg a bizalmat. Ezzel valamennyi pályára lépő győri mezőnyjátékos betalált, Estelle Nze Minko megszerezte idénybeli 50. találatát a BL-ben (33-21).

A meccs legjobbjának Toftot választották, aki 15 védéssel zárt (ebből 12-t a második félidőben mutatta be), a legeredményesebb pedig Bruna de Paula lett, aki hét gólig jutott.

Kézilabda, nők, Bajnokok Ligája, B csoport, 11. forduló

Győri Audi ETO KC – Buducnost Podgorica (montenegrói) 33-21 (18-12)

 

Az állás:
1. Győri Audi ETO KC 21 pont/12 mérkőzés
2. Odense HB (dán) 16/11
3. Team Esbjerg (dán) 15/10
4. Brest Bretagne (francia) 14/12
5. HB Ludwigsburg (német) 11/11
6. Rapid Bucuresti (román) 5/11
7. Buducnost Podgorica (montenegrói) 3/11

 

A hét pontot szerző norvég Vipers Kristiansand csődöt jelentett és visszalépett a B csoport küzdelmeitől. A csoportok első két helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe, a 3-6. helyezettek a rájátszás első fordulójába jutnak.

(MTI)

Kapcsolódó

The post Kézi-BL: nehezen lendült bele, aztán alaposan visszavágott az ETO a podgoricai pontvesztésért first appeared on 24.hu.


Exit mobile version