Friss Hirek

Kiderült, mennyire vicces a mesterséges intelligencia

Egy kaliforniai társadalompszichológus kutató és kollégája a tréfák nyomába eredtek, és arra jutottak, hogy a mesterséges intelligencia akár veszélyt is jelenthet a humoristák jövőjére. A ChatGPT 3.5 és emberek által írott viccek összehasonlításából jutottak erre, az eredményről a PLOS One folyóiratban számoltak be.

A kutató maga is amatőr humorista, így testközelből is érintette a sok művészben felmerült kétség az MI és a kreatív művészek közti visszás kapcsolatról. Nemrégiben kiterjedt sztrájkok voltak az írók és a színészek azon aggodalmai miatt, hogy a nagy nyelvi modellek, mint a ChatGPT is, elveszik majd a munkájukat, veszélyeztetik a művészetet és az emberi kreativitást. A kutatásból úgy tűnik, nem alaptalanok ezek a félelmek.

Mivel a ChatGPT-nek nincsenek érzelmei, ám ennek ellenére is profin viccelődik, a kutatók arra következtettek, hogy a viccek kitalálásához nincs szükség azokra az érzelmekre, amelyeknek köszönhetően az ember ért és élvez egy viccet.

A kutatók összesen 105 fő valódi személyt (átlagembereket, nem pedig humoristákat) és a ChatGPT-t is megbízták viccgyártással. Ehhez speciális feladatokat kellett elvégezniük, például kitalált betűszavakhoz kellett jelentést kreálni, vagy hiányos mondatokat kellett úgy kiegészíteni, hogy vicces legyen a végeredmény, illetve tréfás összehasonlításokat kellett készíteniük egy fura szituáció kapcsán.

Ezekből a 105 ember közel ezer vicces megoldást írt, a ChatGPT pedig feladatonként 20 választ kellett generáljon, így összesen 180 tréfa született tőle. Ezt követően a szövegek eredetét nem ismerőknek kellett osztályozni, hogy melyiket mennyire tartják viccesnek.

A következőkben aztán a ChatGPT-t megbízták azzal, hogy a The Onion c. lap (ez nagyjából a mi Hírcsárdánknak megfelelő) cikkcímei alapján készítsen hasonló jellegű, kitalált cikkcímeket. Eztán a valódi és a ChatGPT által készített címekről kellett 200 résztvevőnek eldöntenie, hogy melyikek a viccesebbek – természetesen anélkül, hogy tudták volna, melyik a valódi és melyik az MI által írott.

Kékkel a ChatGPT, bordóval az átlagember (illetve sárgával a The Onion) alkotásai, az értékelések alapján elért pontszámban.
Forrás: PLOS One

Az értékelések alapján egyértelműen a ChatGPT volt a jobb humorgyáros, egyedül az újságcikk-címadásban nem tudott élre törni. Különösen abban a feladatban volt kiemelkedően jó az emberhez képest, ahol egy szituáció kapcsán kellett viccesen válaszolni.

Az MI esetében nagyon nem mindegy, miként kérik fel a feladatra, vagyis mi módon fogalmazzák meg számára a kérést, kérdést. Korábbi vizsgálatokban, amikor csak azt kérdezték a ChatGPT-től, hogy tudna-e mondani egy viccet, az eléggé silányan teljesített. Most azonban pontosabbá téve a feladatokat a kutatók kihozták a „legjobbat” a nyelvi modellből.

A kutatók szerint azok számára jó hír ez az eredmény, akik például a hétköznapi beszédükbe szeretnének a ChatGPT-től kölcsönzött vicces kifejezéseket illeszteni. Nem túl jó hír azonban a humoristák számára, bár az élőben előadott viccek nem csupán szövegből állnak, hanem számos más tényező is viccessé tehet egy megszólalást. Ettől függetlenül jogosnak tűnik a művészek félelme.

Az persze majd később derülhet ki, hogy ki nevet a végén.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Kiderült, mennyire vicces a mesterséges intelligencia first appeared on National Geographic.


Exit mobile version