Friss Hirek

Kietlen szántóföldből lett angolkert a Rába mentén

Tíz éve még egy teljesen üres, kietlen szántóföld állt Pivó Dóra és párja előtt Rábapatonán. Ma több száz növényfajt, hatalmas fákat, virágzó ágyásokat, örökzöldeket tartalmazó buja angolkertté vált a 2200 négyzetméteres telek. A kert folyamatosan változik, és a tulajdonosa szerint valószínűleg soha nem is készül el teljesen.

Ott álltam az üresség közepén, és éreztem, hogy megjöttem

– így emlékszik vissza Dóra arra a pillanatra, amikor először meglátta a rábapatonai házhoz tartozó hatalmas telket.

A kertészkedésbe teljesen kezdőként vágott bele. Saját bevallása szerint kezdetben nagyjából annyit tudott a növényekről, hogy zöldek. A terület pedig egykor valóban csak egy kietlen szántóföld volt. Azóta gyökeresen megváltozott a kép.

Egy kis sziklakerttel kezdődött

Nem készült előzetesen részletes kertterv. Először az interneten nézegetett kerteket, növényeket és különböző stílusokat, majd kertészeteket járt, ahol szinte minden megtetszett neki. Annyi ötlet gyűlt össze benne, hogy végül inkább csak belevágott a munkába.

Tervezés? Hát, az nálam nem működik. Én mindent a belső megérzés és spontaneitás alapján csinálok

– mesélte.

Az első próbálkozás egy kis sziklakert volt. Aztán megjelent egy-egy virág, bokor, a telek szélén pedig egy fagyal­sor is helyet kapott. Az ágyások lassan összekapcsolódtak, és közben maga a kert is elkezdett formát ölteni.

Ezzel együtt Dóra is rájött, mennyire megszerette a kertészkedést.

A legelső növénye egy ezüstfenyő volt, amely ma már körülbelül ötméteres, és még mindig a kert közepén áll. A fenyőfélék azóta is különösen közel állnak hozzá.

Miért éppen angolkert?

Az angolkert stílusára nem egy előre meghatározott terv alapján talált rá. Ahogy egyre több kertet ismert meg, fokozatosan vált világossá számára, milyen környezetben érzi jól magát.

A buja növényzet, a sok virág és a természetes hatás fogta meg. A kertben ezért kevés a szabályos, mesterséges elem.

Nálam nincs térköves kerti út, öntözőrendszer, mesteri gyep, profi ágyásszegély, hanem csak a természet adta dolgok

– mondta.

A kert több, egymástól eltérő „szigetből” áll, amelyeket utak kötnek össze. Mindegyik résznek saját hangulata van.

Ötven fát ültetett három év alatt

A kert kialakítása közben természetesen akadtak kudarcok is. Ma már másképp kezdené a munkát: először a fákat ültetné el.

Az eredeti sorrendben ugyanis előbb a virágágyások készültek el. Csakhogy a kert fekvése miatt a nyári hőség komoly kihívást jelent. A terület nyáron egy katlanra emlékeztet, egész nap éri a napfény. Az elmúlt három évben ezért körülbelül ötven fát ültetett.

Közben az elképzelése is megváltozott: ma már kifejezetten árnyékosabb, erdős hangulatú kertet szeretne. Egyik részen jelenleg is egy erdőkert kialakításán dolgozik. Csipkebogyó, galagonya, gyertyán és fenyők kerülnek egymás mellé, a cél pedig egy nyíratlan, természetes hatású terület.

A szabadideje nagy részét a kertben tölti

A kertészkedés Dóra életének meghatározó része lett. A szabadideje mintegy 90 százalékát ezzel tölti, és saját bevallása szerint nagyon nehezen viselné, ha nem foglalkozhatna vele.

Itt alkothatok, kreatívkodhatok, mindig valami szépet, újat teremtek.

A növényekhez érzelmileg is erősen kötődik.

Az udvar elején van egy Himalájai selyemfenyő. Akárhányszor hazajövök és belépek a kapun, megsimogatom.

A kertben ma már több száz növényfaj található.

Már-már néha azt érzem, egy arborétumot csinálok. De hát ez ilyen. Nem tudok megállni.

A növények mellett az állatok is felfedezték maguknak a kertet. A korábbi üres területen ma rengeteg madár él, megjelentek a sünök, és több száz méhecske is megtalálja itt a táplálékát.

A gyógynövények is fontos szerepet kapnak. Régóta fogyasztjék is őket, a kertben többek között zsálya, menta és cickafark is nő.

A kert így számára már jóval több, mint növények összessége: egy saját maga által létrehozott élő világ.

Mivel itt, a szántóföldön létrehoztam egy kis paradicsomot, beköltözött az élet a kertünkbe.

Az álomkert még messze nincs kész

Bár az elmúlt tíz év alatt hatalmas változáson ment keresztül a telek, egyáltalán nem érzi úgy, hogy elkészült volna.

Sőt, még körülbelül 700 négyzetméternyi üres terület várja, hogy egyszer megszülessen rajta valami új. A kertészkedésben éppen ezt szereti: mindig lehet tovább alakítani, új növényeket találni, új részeket kialakítani.

A végső elképzelése pedig meglehetősen ambiciózus.

Sűrű, buja, szinte áthatolhatatlan rengeteg. A párom azt mondta, hogy amilyen kertet én szeretnék, ahhoz az Amazonashoz kell költöznünk.

Ehelyett inkább Rábapatonán próbálja megvalósítani az elképzelését.

Meglesz! Nem adom fel.


34 fotó

Érdemes megnézni a korábbi cikkeinkben bemutatott kerteket is, a magyar pár három év alatt nulláról létrehozott gyönyörű kertjét Angliában, az ezerféle virágzó orchideát a debreceni kertben és a hunyorok tömegétől pompázó budajenői kertet.

Kapcsolódó
Kavicsos „kastélykerttől” a virágzó ökokertig: út a természetes egyensúly felé
A Szlovákiában élő tanárnő évek óta saját kezével formálja kertjét, amelyben a kitartás és a kíváncsiság találkozik a természet iránti tisztelettel.

The post Kietlen szántóföldből lett angolkert a Rába mentén first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version