Emberölés kísérlete miatt állítják bíróság elé azt az ukrán férfit, aki kis híján megölte az egyik tatabányai utcában a honfitársát azért, mert a barátnője vállához ért.
Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség kilenc év börtönt, és kilenc év közügyektől eltiltást kért a férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról is.
A vádirat szerint az ukrán férfi egy lakótelepen sétált hazafelé Tatabányán, amikor egy lépcsősoron szembe találkozott a hat fiatalból álló baráti társaságával arra sétáló sértettel. Amikor az elkövető élettársa és a fiatal férfi a haladásuk során egymás mellé értek, a vállukkal érintőlegesen egymásnak ütköztek.
A későbbi áldozat megkérdezte a nőt, hogy véletlenül ment-e neki, aki bocsánatot kért tőle. A terhelt ekkor dühében elővett egy kést, és háromszor hátba, egyszer pedig oldalba szúrta az áldozatát. A szúrásokat követően a fiatal férfi a barátaival elmenekült a helyszínről, mentőt hívtak hozzá, majd a kórházban megműtötték.
A megkéselt fiatal életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az emberölési kísérlettel vádolt férfi részbeni beismerő vallomást tett a korábbi kihallgatása során. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az elkövetőre azzal, hogy határozott időre utasítsák ki Magyarország területéről.
The post Kilenc évet kértek a férfire, aki négyszer is megszúrta a barátnője vállához véletlenül hozzáérő fiút first appeared on 24.hu.