Kinder Meglepetések miatt ért véget idő előtt a dubaji nyaralás

Kellemetlen meglepetéssel ért véget annak a Manchesterből Dubajba utazó brit férfinak a nyaralása, aki úgy próbált repülőre szállni, hogy két Kinder Meglepetés – egészen pontosan két, játék helyett kábítószereket tartalmazó műanyag tojás – volt a fenekébe rejtve, benne több ezer font értékű kokainnal, ketaminnal és extasyval – írja a Liverpool Echo.

A liverpooli Michael Whittyt azután fülelték le a manchesteri reptéren 2023. május 12-én reggel, hogy a drogkereső kutyák elkezdték szaglászni. A 25 éves férfit ezért nem is hagyták felszállni a gépre, amire jegye volt. Hanem a megfelelő vizsgálatok elvégzéséhez kórházba vitték, majd miután meztelenül megmotozták, és testszkennert is használtak rajta annak ellenére fogdába rakták, hogy nem találtak nála semmit.

Azonban később, a cellájában könnyítenie kellett magán, és a székletéből összesen két műanyag tojás is előkerült. A tojásokban összesen 40 extasy tabletta, 31 gramm ketamin, és több mint 12 gramm kokain volt. A férfinél talált kábítószerek összértéke a rendőrség tájékoztatása szerint 1 300 és 2 900 font közé tehető – előbbi nagyjából 600 ezer, utóbbi pedig nagyjából 1,3 millió forintnak felel meg.

Whitty először nem akart semmit se mondani a kihallgatásán. A bírónak pedig már azt a történetet adta elő, hogy súlyos kábítószerfüggőnek tartja magát, és csak „személyes használatra” vitte magával a drogokat a két-háromhetes nyaralásra. Később pedig azt állította, hogy eredetileg egy nappal később szállt volna gépre, de a barátai az indulás előtti napon „meglepték” aznapra érvényes, egy útra szóló jeggyel.

A bíró azonban nem vette be a sztorit, és megállapította, hogy Whitty terjesztés céljával vitte magával a két kábítószerrel teli tojást, amit egy másik személy utasítására helyezett el a fenekében – ezért 35 hónapos börtönbüntetésre ítélte.

Michael Whitty egyébként többszörös visszaeső, hiszen korábban már háromszor is meggyűlt a baja a törvénnyel. 2012-ben betöréses lopásért, 2017-ben lőszer, 2021-ben pedig kannabisz birtoklásáért ítélték el.

The post Kinder Meglepetések miatt ért véget idő előtt a dubaji nyaralás first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed