A Lexus eddig kizárólag “sötétben” mutatta meg az LS Concept tanulmányautót, viszont már ezekről a felvételekről is kiderült, hogy a megszokottal ellentétben három tengellyel fejlesztik a típust. Hogy pontosan miért arról korábban már beszéltek, ám a Japán Mobilitási Kiállításon teljes egészében megmutatták a koncepciót. Lényegében az autó egyetlen pontjára sem lehet a megszokott kifejezést alkalmazni, minden pontján fellelhető valamilyen extrém megoldás.
A formabontó buszlimuzin mellett az LS Coupé Concept is bemutatkozott, amely meglehetősen extrém külsőt kapott. Túl sok konkrétumot ezzel kapcsolatban sem árultak el, viszont mindenképpen érdekes a csomagtér-ajtó, amely még koncepcióautóhoz mérten is különleges kialakítást kapott.
Bár szinte biztos, hogy ebben a formában nem kerül sosem gyártásba, érdemes néhány szót ejteni az LS Micro Coneptről is. Ennek csupán három kereke van, mindössze egyetlen személy befogadására képes, hagyományos értelemben vett kezelőszervei pedig egyáltalán nincsenek, mivel a Lexus teljesen önvezetőnek tervezte. A közlemény szerint főként a zsúfolt, városi közegben értelmezhető a japán márka aprósága.
















