Friss Hirek

Könnyebb lesz az iPhone-ok és androidos mobilok közötti üzenetküldés

A mai nappal elérhetővé vált az Apple iOS 18 nyilvános bétaverziója, amelynek újdonságairól külön cikkben is beszámoltunk. Az egyik legfontosabb frissítést azonban érdemes külön megénekelni: az RCS-üzenetküldés támogatásával ugyanis nagyrészt elhárultak az akadályok az iOS és androidos mobilok kommunikációjában, írja a TechCrunch.

Ezáltal a korábban kizárólag az iPhone-ok közötti szöveges üzenetek extra funkciói (hosszabb szövegek, fájlok és multimédiás tartalmak csatolása, valamint a kézbesítési státusz kijelzése) az androidos készülékek tulajdonosaival folytatott csevegések során is elérhetők lesznek.

Az így küldött üzenetek ráadásul magasabb szintű titkosítást kapnak, így számos adatvédelmi aggály szűnik meg. A végpontok közötti titkosítás azonban továbbra sem lesz adott.

Az iPhone-ok esetében favorizált iMessage üzenetek szintén megmaradnak, és az Apple az engedmény ellenére tesz arról, hogy meg lehessen különböztetni az üzeneteket a partner készüléke alapján. A szövegbuborékok színe ugyanis továbbra is marad kék (az iMessage esetében) és zöld (minden más esetben) az iOS beépített üzenetkezelő alkalmazásában.

A bejelentések hosszú sorából az is kiderült, hogy végre az időzíthető üzenetek is megjelennek az iOS-rendszerben, aminek bizonyára sokan örülnek majd.

Kapcsolódó
Mától kipróbálhatók az Apple szoftveres újdonságai
Rengeteg az újítás, egy részükről viszont lemaradnak az Európai felhasználók.

The post Könnyebb lesz az iPhone-ok és androidos mobilok közötti üzenetküldés first appeared on 24.hu.


Exit mobile version