Richard Leitgeb megnyerte a Dél-Amerika Kupa összesített műlesikló versenyét, ezzel első magyar sízőként diadalmaskodott kontinentális kupasorozatban. A 30 éves, kétszeres Universiade-győztes sportoló nemrég jelentette be, hogy a továbbiakban magyar színekben versenyez.
A hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint Leitgeb öt verseny alapján végzett az élen, és a kupa egyik, augusztusban rendezett argentínai versenyét is megnyerte. A Veszprém SE sízője óriás-műlesiklásban is elindult, ebben a számban a 16. helyen zárt.
Válogatott sízőink felkészülésének fontos állomásai a déli féltekén rendezett versenyek, hiszen a havon töltött edzésnapok és a versenytapasztalatok által az európai versenyidénynek előnnyel vágnak neki. Különösen örömteli, hogy az idei szezontól magyar színekben síző Leitgeb Richard megnyerte a Dél-Amerika Kupát. Bízom benne, hogy a valamennyi versenyzőnk számára húzóerő lesz majd az ő sikere
– nyilatkozott Petrahn Barbara, a Magyar Sí Szövetség főtitkára.
Leitgeb honosítása után írtunk róla, illetve kerestük a magyar szövetséget is a honosítása kapcsán, de nem reagáltak lapunk kérdéseire.
The post Kontinentális kupasorozatot nyert a nemrég honosított síző, a szövetség abban bízik, ez a többieket is motiválja first appeared on 24.hu.