Korábban nyitott a mediterrán szabadstrand Szegeden

A megszokottnál korábban, hivatalosan is megnyitották a strandolók előtt a Lapost – írta a Délmagyar.

Idén két héttel korábban nyitott a szabadstrand. A Lapost, a szegediek kedvenc szabadstrandját 2021-ben avatták fel és igazi, mediterrán hangulatot varázsolt a Tisza partjára. Az idei szezonkezdést gyereknappal ünnepelték a vízparton. A levegő hőmérséklete 25 Celsius-fokos volt délután kettő óra után pár perccel, és a szél is feltámadt, ennek ellenére sokan megmártóztak a folyóban.

Az idei szezon legfőbb újdonsága, hogy a tavalyihoz képest dupla úszófelület áll a strandolók rendelkezésére a bójákon belül.

A gyerekeket a nyitónapon játékokkal és vidám attrakciókkal várták a szervezők, a nagyobbak három strandröplabda pályán mérhették össze tudásukat.

Facebook / Lapos Beach Szeged

Szeged szívében immár negyedik éve a homokos folyóparton ideális körülmények között, náddal fedett napernyők alatt hűsölhetnek a városlakók és a turisták. A strandolók amellett, hogy ingyenesen fürdöhetnek a Tiszában, a partról gyönyörködhetnek a szegedi dóm tornyainak sziluettjében.

Kapcsolódó
Nyitásra készül a mediterrán hangulatú szegedi szabadstrand
Június 18-án családi nappal indul a tiszai strandszezon.

The post Korábban nyitott a mediterrán szabadstrand Szegeden first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed