Friss Hirek

Kórházba került a Földre épp csak visszatért űrhajós

Az amerikai űrkutatási hivatal tájékoztatása szerint kórházba került a NASA egyik űrhajósa, miután visszatért a Nemzetközi Űrállomásról – írja a Guardian. Azt egyelőre nem tudni, hogy Matthew Dominick, Michael Barratt és Jeanette Epps közül pontosan ki került kórházba, ahogy azt sem, milyen okból, az állapota viszont a tájékoztatás szerint stabil.

Mint korábban megírtuk, a Crew-8 küldetés asztronautái magyar idő szerint október 25-én, 9:29-kor értek földet Florida partjainál, miután 232 napon keresztül tartózkodtak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén. Missziójuk részeként számos fontos tudományos kutatásban is részt vettek. Többek között a jelenleg gyógyíthatatlan neurodegeneratív betegségeket is tanulmányozták, valamint azt is, hogy milyen hatással van az emberek immunrendszerére az űrutazás.

A Crew-8 űrhajósai még március elején indultak el az űrállomásra, ahol az eredeti tervek szerint október 7-éig maradtak volna. Szeptember 29-én már meg is érkeztek az állomásra az őket leváltó csapat tagjai, az űrhajósok ennek ellenére mégsem térhettek haza, hiszen Floridában kellett volna landolniuk, amelyen éppen akkor söpört végig egy életveszélyes hurrikán.

A NASA és a SpaceX eredeileg október 13-ára napolta el a visszatérést, az indulás előtti reggelen azonban ismét csak el kellett tolni a visszatérést a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. A Crew-8 küldetés legénysége így végül több mint két héttel tovább tartózkodott az űrben a tervezettnél.

The post Kórházba került a Földre épp csak visszatért űrhajós first appeared on 24.hu.


Exit mobile version