Kovács István az algériai bokszolóról: Bántotta a nőket, majd a végén ugyanolyan olimpiai aranyérmet nyert, mint Papp László, Muhammad Ali vagy én

Az algériai Iman Helif a párizsi olimpia egyik megosztóbb sportolója volt.

A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában induló Helif nevét már az első meccse után felkapták, miután ellenfele, az olasz Angela Carini 46 másodperc után feladta a küzdelmet, és nem fogott kezet az algériaival (amiért később bocsánatot kért).

Helifet a tavalyi világbajnokságon a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) kizárta, miután a tesztoszteronszintje magasabb volt a megengedettnél, és a Carini, majd a Hámori Luca elleni győzelme után a támadások kereszttűzébe került.

A Telegraph nevű angol lap azt írta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már tavaly értesült arról, hogy az IBA szerint Helif a férfiakra jellemző XY kromoszómával rendelkezik, ám a NOB az elvégzett teszteket nem tekintette legálisnak.

A NOB és az orosz vezetés alatt álló IBA jó ideje harcban áll egymással, és az olimpiai boksztorna rendezését a NOB el is vette a nemzetközi szövetségtől.

Az IBA az olimpia alatt sajtótájékoztatót tartott az ügyben, és azt közölte, a kromoszóma-vizsgálatok alapján sem Helif, sem a tajvani Lin Jü-tin nem lett volna jogosult a női mezőnyben indulni. Párizsban végül mind Helif, mint a tajvani olimpiai bajnok lett, és az algériai a győzelem után azt nyilatkozta, ugyanolyan nő, mint bármelyik másik, és a sikerét még édesebbé tették az őt ért támadások.

Az ügy a Rádió 1 Balázsék című műsorában is téma volt, amelyben a műsorvezetők azt a Kovács Istvánt kérdezték, aki 2022 nyaráig az IBA főtitkári tisztségét látta el.

Kovács azt mondta, ő látta 2022 májusásban az IBA által egy isztambuli laborban elvégzett tesztek eredményét, de hozzátette, ezeket személyiségi jogok miatt nem lehet nyilvánosságra hozni.

Azt is kifejtette, szerinte rossz volt a szabály, mert a NOB-nál elég volt az útlevelet és a születési anyakönyvi kivonatot bemutatni ahhoz, hogy Helif a nők között induljon, holott az ő szereplése veszélyes volt a többi ökölvívóra.

A rendszerben van a hiba, Helif jogilag nem követett el vétségét, de emberileg minimum megkérdőjelezhető a dolog. Odament, és bántotta a nőket, majd a végén ugyanolyan olimpiai aranyérmet nyert, mint Papp László, Muhammad Ali vagy én

– tette hozzá dühösen Kovács István.

A beszélgetés egy ponton megszakadt, mert Sebestyén Balázsék úgy érezték, Kovácsot túlságosan elragadták az indulatai. Később aztán visszahívták, és amikor Sebestyén arról kérdezte Kovácsot, hogy ha Helif ennyire kimagaslik a mezőnyből, hogyan gyűjthetett be már kilenc vereséget, a korábban amatőrként és profiként is világbajnoki címig jutó Kokó azt mondta:

Képzeld, milyen gyenge férfi lehet, ha ő egyébként férfi, ha még nők is meg tudják verni.

Kovács hozzátette, úgy látta, Helif kimondottan vigyázott Hámori Lucára az egymás elleni meccsükön, előtte és utána sokkal keményebben bunyózott.

The post Kovács István az algériai bokszolóról: Bántotta a nőket, majd a végén ugyanolyan olimpiai aranyérmet nyert, mint Papp László, Muhammad Ali vagy én first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed