Friss Hirek

Kövi Pál focistából lett az amerikai gasztronómia egyik oszlopa, most egy kiállításon ismerhetjük meg

Amilyen sokszínű és sokrétegű a magyar gasztronómia, annyira sokszínű Kövi Pál élete – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára az Egy magyar úr New Yorkból – Kövi Pál és az Erdélyi lakoma című, új időszaki utazó kiállítás csütörtöki megnyitóján Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Vincze Máté elmondta: a palóc származású Kövi életében fontos szerepet játszott a Felvidék és a palóc hagyomány. Balassagyarmaton született, Kolozsváron tanult, ahol szerelembe esett az erdélyi gasztronómiával, amit élete végéig megőrzött. A férfi a XX. századi magyar történelem traumáiból is kivette a részét: végigélte a II. világháborút, a holokausztot és Erdély második elvesztését. Emigrációban először Olaszországban, majd 1951-ben, 27 éves korában az Egyesült Államokban próbált szerencsét, ahol kemény munkájának köszönhetően nagy karriert futott be: New Yorkban The Four Seasons étterem vezetője lett.

Kövi Pál alulról dolgozta fel magát és ért el sikereket, megvalósítva a XX. századi amerikai álmot. Tökéletes vendéglátó volt, akinek nevéhez számos anekdota fűződik – tette hozzá.

Az államtitkár szerint Kövinek élete végéig fontos volt Magyarország, a magyar közösség, valamint Erdély. Az Erdélyi lakoma című művét 1980-ban írta, majd a rendszerváltást követően hosszú idő után, boldogan látogatott haza és kezdte szárnyai alá venni az újraformálódó magyar gasztronómiát – idézte fel Vincze Máté.

Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója elmondta: Kövi Pál munkásságát szakmai körökben mindenki ismerte Rómától New Yorkig, hiszen az egy sérülés miatt a gasztronómia felé forduló palóc focista szimpla vendéglátósból jutott el a világ egyik legelitebb éttermének vezetéséig, aki a New York-i Four Seasons étteremben a világ számos prominens személyét látta vendégül, vagy rendezett nekik fogadást.

Könyvei alapján azóta is több országban főznek, de újabb átdolgozások jelentek meg az Erdélyi lakomából is. Az időszaki és vándorkiállítás Kövi Pál életéről, magáról a kötetről, tágabb értelemben véve pedig az erdélyi konyháról, a soknemzetiségű Erdély gasztronómiai világáról szól. A tárlat a gasztronómus születésének századik évfordulóját is ünnepli – mondta a főigazgató, hozzátéve, hogy az utazó kiállítás decemberben Bukarestben mutatkozik be, de a tervek szerint más városokban is látható lesz, jövőre pedig várhatóan New Yorkba is ellátogat.

A főigazgató kiemelte: Kövi Pál élete céljának nevezte, hogy húsz év kutatás és tíz évnyi további munka után kiadja az Erdélyi lakomát, amiben a receptek anekdotákkal és történetekkel keverednek.

The post Kövi Pál focistából lett az amerikai gasztronómia egyik oszlopa, most egy kiállításon ismerhetjük meg first appeared on 24.hu.


Exit mobile version