A Moszad izraeli külföldi hírszerző szolgálat helyezett el robbanóanyagot a Hezbollah libanoni siíta milícia által megrendelt mintegy ötezer személyhívó készülékben, amelyek egyidejű detonálásában kedden kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek – közölték libanoni biztonsági források.
Mint az MTI írja, az egyik magas rangú biztonsági tisztviselő szerint az izraeli titkosszolgálat hónapokkal ezelőtt, még a gyártási folyamat során juttatott szinte kimutathatatlan, kis mennyiségű – egy másik forrás szerint legfeljebb három grammnyi – robbanóanyagot tartalmazó és kódolt üzenettel aktiválható paneleket a „csipogókba”. Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szintén úgy vélik, hogy a detonált készülékekbe még kiszállításuk előtt, az ellátási láncba való külső beavatkozás révén került robbanóanyag. Ez azért érdekes, mert a gyártással egy budapesti céget, a BAC Consulting Kft.-t hozták hírbe szerdán.
„A Hezbollah tagjai a korszerűtlen, csupán szöveges üzenetek megjelenítésére alkalmas kommunikációs eszközt használják távolsági kapcsolattartásra annak érdekében, hogy az izraeli csapásmérő erők ne tudják bemérni tartózkodási helyüket” – közölték a szervezettel kapcsolatban álló források.
Noha a szóban forgó készülékek a rajta feltüntetett logó alapján a tajvani székhelyű Gold Apollo cég termékei, a vállalat szerdán azt közölte, hogy az AP924-es típusú személyhívókat egy budapesti székhelyű cég, a márkanév használatára licenszengedéllyel rendelkező már említett BAC Consulting Kft. gyártja és értékesíti.
Együttműködési megállapodásunk értelmében engedélyeztük a BAC-nak, hogy a kijelölt régiókban a termékértékesítéshez használja a védjegyünket, ám a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC felelőssége
– áll a Gold Apollo közleményében.
Hszu Csing-kuang, a tajpeji székhelyű cég vezérigazgatója újságíróknak azt mondta, hogy vállalata az elmúlt három évben kötött licenszszerződést a BAC-kal, amely számos termékén alkalmazza a tajvani cég márkajelzését. Kijelentette továbbá, hogy keresetet nyújt be az inkriminált készülékek gyártója ellen, amelynek kifizetéseivel kapcsolatban problémák merültek fel. Azt mondta:
Az átutalás nagyon furcsa volt és a Közel-Keleten keresztül bonyolódott
Cégét pedig az incidens áldozatának nevezte. „Lehet, hogy nem vagyunk nagyvállalat, de felelősségteljes cég vagyunk. Nagyon kínos ez az ügy” – fogalmazott. Közben a budapesti cég ügyvezetője azt állította az NBC-nek, hogy csak közvetítenek, a gyártást nem ők végezték.
A tajvani gazdasági minisztérium közleményben időközben megerősítette, hogy nincs nyoma tajvani személyhívó készülékek közvetlen kivitelének Libanonba. Izrael egyelőre nem reagált az ügyben, röviddel a robbanásokat megelőzően azonban az izraeli sajtó arról számolt be, hogy a politikai vezetés „drámai egyeztetéseket” folytat.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a személyhívók összehangolt felrobbantását, amelyben Modzstaba Amani, Irán bejrúti nagykövete is megsérült, terrorcselekménynek nevezte, s szintén Izraelt tette felelőssé. Abdalláh Buhabib ügyvivő libanoni külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésében részvétét nyilvánította ki és Irán segítségét ajánlotta fel a teheráni külügyi tárca közleménye szerint.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma kijelentette, hogy nem volt köze az incidenshez, ugyanakkor óva intette a teheráni vezetést minden olyan cselekménytől, amely tovább ronthatna az amúgy is feszült helyzeten.
The post Közel-keleti pénzmozgás, Moszad-akció, megsérült nagykövet – nemzetközi botrány közepén találta magát a felrobbant csipogók miatt a magyar cég first appeared on 24.hu.