Friss Hirek

Középkori temetőt rejtett egy hotel

Angolszász temetőre bukkantak az angliai Malmesburyben, az Old Bell Hotel területén – számol be a Heritage Daily. A szálloda egy bencés apátság mellett fekszik, amelyet a 7. században alapítottak.

A kolostor kiemelt jelentőségű volt az angolszász tudományosságban és művészetben, egyes feltételezések szerint itt írták a Beowulf elbeszélő költeményt.

A temetőben 24 felnőtt és serdülő csontjait, illetve sírmellékeit találták meg, az érintettek 670 és 940 között éltek. Az eredmények egyedülálló betekintést nyújtanak azon közösség életébe, amely a kolostort aranykorában támogatta a szerzeteseket. A felfedezés alátámasztja, hogy az angolszász település az apátság építését megelőzően is létezett.

Paolo Guarino, a csapat tagja szerint a források azt mutatják, hogy a kolostort ekkoriban alapították. A maradványok a középső angolszász korból származnak, és megerősítik, hogy Malmesburyt már a 7-9. században is lakták. Kim és Whit Hanks, a helyi hotel tulajdonosai örömüket fejezték ki, amiért hozzájárulhatnak a helyi történelem megőrzéséhez.

The post Középkori temetőt rejtett egy hotel first appeared on National Geographic.


Exit mobile version