Amikor a kegyelmi botrányba Novák Katalin köztársasági elnök után Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott, utóbbi exférje látványosan kilépett a NER-ből azzal, hogy interjút adott a Partizánnak. Magyar Péter a beszélgetés során több súlyos kijelentést is tett. Az egyik az volt, hogy azért távozott a Diákhitel Központ (DHK) éléről, mert túlárazott, rossz minőségű megbízásokat írattak alá vele a NER-es Balásy Gyula cégeivel, egy másik pedig az, hogy a kormány megfélemlítésként ráküldte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI).
Az elmúlt hetekben ismét adok-kapok bontakozott ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, európai parlamenti képviselő között. A vita középpontjában – ahogy már tavasszal is történt – a Diákhitel Központ korábbi, Magyar által aláírt szerződései állnak. Hadházy a kisebb, közbeszerzési határérték alatti szerződésekbe nézett bele: állításai szerint ezek túlárazott, fölösleges, sok esetben fiktívnek tűnő szerződések, amelyek értéke szándékosan pont a pályáztatási értékhatár alatt található. Magyar szerint Hadházy csak sejtet, és állításai híján vannak a konkrétumoknak. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) korábban – még Magyar idejében, 2021-ben – folytatott vizsgálatot, annak eredménye azonban eddig nem került nyilvánosságra.
A KEHI jelentését maga Magyar hozta szóba még a legelső ellenzéki, a Partizánnak adott interjújában. Azt állította, hogy a KEHI-vizsgálat Varga Judittal való első szétköltözésével áll összefüggésben: előbb a Karmelitába hívták be, hogy szép szóval és ígéretekkel bírják rá a magánéleti problémák rendezésére, majd fenyegetőbben léptek föl, és ennek volt része a KEHI által a Diákhitel Központnál folytatott ellenőrzés is.
Az Átlátszó most megszerezte a szóban forgó (nem nyilvános) jelentést. Az anyag egyebek közt beszámol a DHK által kötött egyes szerződésekkel kapcsolatos problémákról. Mint írják, bár a kedvezőtlen tendenciát a menedzsment is észlelhette, és ezért költött közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással.
De olyan is előfordult, hogy triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt – olvasható a jelentésben.
A KEHI összesen 52 db 2018 és 2020 közötti, összesen 1,4 milliárd forint értékű szerződést vizsgált meg részletesen. És bár a közbeszerzési értékhatárt el nem érő, egyszerű beszerzési eljárásokat a jogszabályoknak megfelelően bonyolították le (a közbeszerzésekről a KEHI nem tesz említést), a Hivatal álláspontja szerint több esetben nem volt valós verseny vagy éppen túlárazás történt.
A KEHI egyebek közt kiemelte a jelentésben a MESTINT Kft.-t, amelynek az a Bozsonyi Károly a tulajdonosa, aki a kormányközeli Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. A cég által készített közvélemény-kutatás 12,4 millióba került, azonban a KEHI szerint 2 millióból is kijött volna a felmérés. Ugyanez igaz a First Voice Kft. diákhitelezéssel kapcsolatos kutatására, amiért 14,5 milliót fizetett a Diákhitel Központ.
A Plan B Kft. Varga Juditnak adott korábban kommunikációs tanácsokat, 2019-ben kommunikációs tréninget is tartottak az egykori miniszternek. A cég egyik vezetője Woth Márton volt, aki többek között Gulyás Gergellyel együtt alapította meg 2005-ben a Fidesz ifjúsági tagozatát. A cég 4 millió forintért készített el egy 40 oldalas tanulmányt a Z-generációról, egy másik esetben pedig 4,4 milliót kaptak egy 18 diából álló előadásért.
A Think&Thank Kft. többségi tulajdonosa a Kondorkó POD Kft.-nek, amelynek Trentin Balázs az ügyvezetője. A Szabad Európa szerint Trentin a Tisza Pártnak is dolgozott a tavasz és a nyár folyamán. Ezt Magyar Péter is megerősítette, de állítása szerint azelőtt nem találkozott vele. A Trentin-féle Think&Thank Kft. mindenesetre 14,7 milliót kapott egy olyan megbízás keretében, amit szintén túlárazottnak minősített a KEHI.
Az Átlátszó szerint a KEHI-jelentésben nincs nyoma annak, hogy bárkit is felelősségre vontak volna a problémás szerződések miatt vagy további vizsgálat indult volna az ügyben.
The post Közzétették a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést, amely Hadházyt igazolja first appeared on 24.hu.