A legkorábbi teknősök több mint 200 millió éve jelentek meg, ám a tengereket csak mintegy 100 millió évvel később hódították meg először. Nemrégiben, az iScience folyóiratban számolt be egy nemzetközi kutatócsoport (amelynek a Tübingeni Egyetemen kutató magyar paleontológus, Rabi Márton is része volt) egy 97 millió éves, Libanonban feltárt ősi tengeri teknőst vizsgált meg. Az ősmaradvány különlegessége, hogy lágyszöveti részek is fennmaradtak a kövületében, s ennek köszönhetően a korábbiaknál részletesebben vizsgálni lehetett számos tulajdonságát.
A vizsgált ősmaradványra még a 2000-es évek elején bukkantak rá a libanoni Nammoura rendkívüli gazdagságú lelőhelyén. Az állat tál nagyságú, 25-30 centis lehetett, de felnőtt volt, így egy kis termetű tengeri teknősről van szó. A maradványa két szendvicsszerű kőzetlap között volt, egyik fele az egyik lapon, a másik fele a másik lapon helyezkedett el.
Korábban az ősmaradványnak csak az egyik felét vizsgálhatták meg, most került sor a másik, a lágyszöveti nyomokat is tartalmazó oldal alapos elemzésére. Az állat maradványai szinte teljesek, ám a koponya hiányzik.
A libanoni ősteknős olyan tulajdonságokat egyesített, amelyeket egy mai tengeri teknősben se láthatunk: míg a páncélján még megvoltak a páncélpikkelyek (ezt a mai szárazföldi teknősöknél elszarusodott és egybenőtt, nagy sokszögekből álló pajzsként látjuk), a lábairól ezek már hiányoztak. A pikkelyek hiánya az úszás dinamikája szempontjából fontos tulajdonság, gondoljunk csak arra, hogy az élsportolóknál milyen fejlesztésekkel igyekeznek e szempontból egyre hatékonyabb dresszeket készíteni, amiken akár olimpiai érmek is múlhatnak. Az állatok számára ez a hatékonyság a túlélést jelentette.
A tengeri, vízi életmódra váltás nagyon gyakran együtt járt azzal, hogy egy hüllő elveszítette a pikkelyeit, mivel így gyorsabban tudott úszni. Ez játszódott le a teknősöknél is, ennek extrém példája a ma élő kérgesteknős (Dermochelys coriacea), amelynek egyáltalán nincsenek pikkelyei, csak igen vastag, rugalmas bőr fedi.
A többi ma élő tengeri teknős páncéljában még megvannak a pikkelyek – a nagy méretű szarupajzsok, amelyek a páncéljuk felszínét alkotják. Ez is áramvonalas, ám a kérgesteknős egészen szélsőségesen az.
A finomszemcsés üledékben fennmaradt libanoni leleten (Rhinochelys nammourensis) a vizsgálatok több testtájon is kimutatták a bőr jelenlétét, pikkelyek nélkül. Ilyen volt a teknős lába (uszonya), a nyaka, illetve a farki régiója, a pikkelymentes bőr barnás-fekete árnyalatban látszott a kiváló állapotú ősmaradványon.
Az állat hátán viszont megmaradtak a szarulemezek (pikkelyek) lenyomatai. Korábban ilyen átmeneti formában létező teknőst nem ismertek a szakemberek. A tengeri teknősök evolúciós arra következtettek, hogy a szárazföldi teknősök pikkelyeinek eltűnése nem egyszeri esemény volt, hanem többször, egyes csoportokban egymástól függetlenül megjelenő, konvergens folyamat, amely már a középső kréta időszakban megkezdődött.
A libanoni teknős uszonyai az állat életmódjáról is árulkodtak. A mellső pár merev és hosszú volt, a hátulsó pár viszont rövidebb és hajlékonyabb. Ez arra utal, hogy az állat a partok közeli vizek lakója lehetett, mellső uszonyaival hajtotta magát előre, a hátulsókkal pedig kormányozta magát. A kutatók az állat testarányai alapján úgy vélik, hím lehetett.
The post Kréta időszaki ősmaradvány vall a tengeri teknősök eredetéről first appeared on National Geographic.
