Lázár helyettese szerint Magyar Péter nem kommunista

„Nem olyan régen, amikor még a MÁV–Volán-csoport jól fizetett vezetője voltál, igazgatói üléseken gyakran beszéltünk a magántőke bevonásáról és arról, hogy a hazai szereplőknek ebben elsőbbséget kell adnunk. Te pedig soha nem tiltakoztál. Főleg nem fenyegetted jogi és politikai következményekkel azokat, akik készek magánbefektetésekkel a köz érdekét szolgáló fejlesztésekben részt venni” – idézte a Magyar Nemzet Csepreghy Nándor, építési és közlekedési miniszterhelyettes észrevételét Magyar Pétert mai posztja.

Lázár János helyettese szerint Magyar Péter nem kommunista, és tudja azt is, hogy jelentős részben a MÁV is magánbefektetések segítségével fejlődött a XIX. században – írta a kormánypárti lap.

Mindez azért érdekes, mert a Tisza párt elnöke kedden felelősségre vonással fenyegette meg mindazokat, akik közreműködtek a pályaudvarok kiárusításában és a maxi-Dubajban.

Kapcsolódó
Magyar Péter: Felelősségre vonjuk azokat, akik közreműködtek a pályaudvarok kiárusításában és a maxi-Dubajban
Magyar szerint az új kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezek a projektek ne valósulhassanak meg.

The post Lázár helyettese szerint Magyar Péter nem kommunista first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed