Nincs több pezsgő – Churchill és a pénz című könyvét, saját birspálinkáját, felesége barack és szilvalekvárját és a család karácsonyi üdvözlőlapját vitte ajándékba Hajdú Péternek Lázár János, aki a Beköltözve című műsor legújabb vendége volt.
A pénteki premier elején az derült ki az építési és közlekedési miniszterről, hogy tojást szokott reggelizni, a konyhában pedig jó, ha a tea- és kávéfőzőt be tudja kapcsolni, annyira amatőr, mondta magáról. Rántottát például soha életében nem sütött, egyke gyerek, a politikában is ezért elviselhetetlen sokszor mások szerint.
Lázár János állítja, bár szókimondó, sok mindenben egyeztet Orbán Viktorral, ahogy a miniszterelnök mindenki mással is, aki a Fidesz nevében beszél. „Az a legenda, hogy egy véleménydiktatúrában élünk a Fideszben, az nem igaz, de egyeztetünk, összefogott kommunikáció van. Tudnom kell, hogy mi az, amit mondok” – mondta Lázár.
A politikus a gyerekkoráról azt mondta, földműves családból származik, szülei ma is gazdálkodnak, ő az első diplomás. Nagyapja Magyarországon ahhoz az egy százalékhoz tartozott, akik nem léptek be a tsz-be, kicsit emiatt kirekesztettek, megtűrtek voltak, de nagyon jó gondolkodásúak is. A 60-as évek második felében már békén hagyták őket, de nagyapjának elképesztő ellenálló képessége volt, forradalmi alkat volt. „Én a nyomába sem lépek” – fűzte gyorsan hozzá.
A szüleinek marha jó humorérzékük van, és támogatták benne, hogy azt csinálja, amit szeretne. Hazudni nem lehetett, azt nem tolerálták, nem kényszerítettek rá semmit, de amit vállalt, azt teljesítenie kellett. Liberálisnak nem nevezné őket, partnerként kezelték őt. Tudóstanárok tanították, akik gondolkodni is tanították, ez volt a nagy szerencséje szerinte. „Mindent meg lehet oldani: hogy jó tanuló legyél, de ne is egy könyvbuzi, és közben életvidám is, az nagyon fontos.”
27 évesen már polgármester volt, az ügyvédi szakvizsgát nem tette le. 1994-ben az MDF-re szavazott, ami a korában atipikus volt akkoriban, és nagyon érdekelte a politika. Hajdú Péter elmondta, ő akkor fideszes volt, menőnek számított Orbán Viktor és Deutsch Tamás, de mi a helyzet ma, kérdezte Lázárt. „Rajtunk próbálják leverni az elmúlt 30-40 évet, mi mindent megtettünk azért, hogy fejlesszük az országot, az más kérdés, hogy ez sikerült vagy nem” – hangzott a rövid válasz.
Régi barátai vannak szerinte, kanyarodtak vissza az életútjához. Volt már, hogy kibékültek, mert az emberi hiányosságokat és hibákat tudni kell elnézni. Sértődékenynek tartják őt, de nem haragtartó. Hogy Orbán Viktor a barátja-e, arra úgy felelt:
valami olyasmi, vagy olyasmi lesz.
1993-ban látta őt először, miatta lépett be a Fideszbe, oda is ment hozzá egy fórumon Hódmezővásárhelyen. Elmondta, hogy az ő jelöltjüknek semmi esélye sincs a választáson. 1994-ben bekerült a városházára, megismerte a KDNP-seket, köztük Semjén Zsoltot is, és addig járkált közöttük, míg politikus nem lett.
Azok közé tartozott, akik „a 90-es évek politikai szupersztárjáért, Orbán Viktorért rajongtak.” Hogy kölcsönös-e, azt nem tudja. Arra a felvetésre, hogy kedveli-e Orbán, arra azt mondta, ő egy nagyon szabályozott és okos ember, nagyon jól válogatja meg a munkatársait.
A Fideszről fog készülni egy könyv vagy egy film. A Fidesz egy egyetemi csoport, évfolyam, barátság. Az az 50 ember, aki a Fidesz alapításakor ott volt, azok mind a mai napig barátok, bajtársak, harcostársak, egy életem, egy halálom elv alapján kitartanak egymás mellett. Az én generációm tíz évvel fiatalabb. Fantasztikus sztori a Fidesz alapítók összetartozásának leírása, ebbe a körbe sose tudsz bekerülni. Ez egy más minőségű barátság, soha nem lesz olyan kapcsolatod neked velük, mint nekik egymással. Ez egy nagyon érdekes történet, lehetne filmet csinálni belőle.
Abban 20 év van benne, hogy a bizalom meglegyen, mint közte és a miniszterelnök között. Ennek is voltak könnyebb vagy nehezebb időszakai a politikus szerint, „a függetlenségét, szuverenitását megtartom. Nem lehet egy sémára építeni, az a vonal nem jön be, kellenek erős, karizmatikus emberek, és le kell folytatni a vitákat.” Jól építette fel Orbán az új csapatát is, nagyon sokat foglalkozik emberekkel. Ha nincsenek jó embereid, sose leszel sikeres, tette hozzá.
Lázár kitért arra is, mese csak, hogy neki nincsenek szövetségesei, de ha valaki hülye, ő azt megmondja.
Nem tart attól, hogy megbukik a Fidesz 2026-ban, de benne van a pakliban. Nincs előre lejátszott meccs. Személyesen ő jól van, nem személyes karrierkérdés, hogy mi lesz a választás eredménye, hanem az, hogy mi lesz az országgal. „Az a három kutató, ami Fidesz-előnyt mér, az a Fideszé, ami ellenzékit, az az ellenzéké. Churchill megmondta, amit ő hamisít, az az igazi közvélemény-kutatás.”
Egyáltalán nem volt szervilis Hajdú Péter a saját állítása szerint, amikor Varga Judittal készített interjút. Próbált a legszkeptikusabban hozzáállni ehhez, amiből az lett, hogy a Rogán küldte oda. „Az, hogy kimondott dolgokat, arról nehogy már én tehessek.”
Ha valaki politikára adja a fejét, nem lehet az, hogy két arcod van. A politikában a végén csak az számít, hogy milyen vagy. Az alapján döntenek a választók, hogy rád szavaznak-e. Ha a volt feleséged mondja el rólad, akkor lehet, hogy nincs szerencséd
– mondta válaszul Lázár.
Hajdú szerint újságírói bravúr volt, hogy őt választotta Varga Judit, mert ő csak hozzá ment, Magyar Péter pedig mindenhova máshova. Varga Judittól annyit kért, hogy egy hónapig ne menjen máshová, és megtette. Hajdú nem szégyelli, hanem büszke arra a beszélgetésre.
Magyar Péter feltűnését követően az első kormányülésen fel se merült a neve. Az igazán balhés ügy a kegyelmi ügy volt Lázár szerint. „Nem kérdés, hogy még mindig ezt szenvedjük.” Nem világos, hogy Balog Zoltánnak van-e felelőssége, mert nem írt alá semmit, csak tanácsot adott. Egy lelkész nem bíró, és nem politikus, tette hozzá. Egy lelkésszel szemben ő máshová teszi a számonkérést, mint a köztársasági elnökkel vagy az igazságügyi miniszterrel szemben.
A magyar társadalom 90 százaléka akarta azt, hogy Novák Katalin mondjon le. Ha egy olyan politikai közösséghez tartozol, hogy a család legfontosabb kérdés, akkor ilyen hibát nem lehet elkövetni Lázár szerint.
Te vagy az államfő, felelős vagy az országért, ezt nem írhatod alá. Ha mégis meghülyültél, és aláírod, akkor ott van az igazságügyi miniszter, és látod, hogy a köztársasági elnök megzakkant, ő azt nem ellenjegyzi. Mindkettő aláírta. Olyan ütést mértek ránk, saját magukról nem beszélve, elveszítettük két nagyon jó emberünket, akik valószínűleg túl ambiciózusak voltak és többre tartották magukat annál, amire abban az életszakaszban érdemesek lettek volna. Szerintem aki negyvenvalahány évesen elvállalja a köztársasági elnökséget, az nincs tisztában a dolgok lényegével
– mondta.
Lázár János nem vállalta volna el, most se vállalná, az államfői poszt 60 fölöttieknek való. Ehhez nem lehet személyes ambíció. Neki fel volt ajánlva többször, hogy legyen az egészségügyért, oktatásért felelős miniszter, de nem vállalta el, mert nem tudta volna harmincvalahány évesen felelősségteljesen végezni ezt.
Szerinte ha Áder János és Schmitt Pál életrajzát megnézzük, azokból az életrajzokból következett, hogy köztársasági elnökök legyenek. A mostani köztársasági elnök életrajzából is következett, Novák Katalinéből nem. Nem ő jelölte magát, de nem kevés ambíció volt benne, ez lett a veszte.
„Magyar Péterre rátette a kezét az európai elit, aki gyűlöli Orbán Viktor, azzal álmodik, hogy ez a fiatal gyerek lesz a miniszterelnök. Ez is Orbán Viktorról szól, azért támogatják Magyart, hogy neki ártsanak. Kellett valami, amin ez a hullám megindulhatott, és ő jól szörfözött ezen” – mondta Lázár.
Úgy folytatta:
meglátjuk, hogy a nép hogy dönt 2026-ban, az kétségtelen, hogy egy ideges emberrel állunk szemben. Nem fair a Fidesszel szemben, hiszen ő ennek a rendszernek a része volt, 2018 és 2022 között többet kapott a Fidesztől, mint én. Egzisztenciát, állami cég vezérigazgatója lett. Ő azután, hogy valami sérelem érte, utána kiállt a nyilvánosságra, elkezdi azokat gyalázni, akik addig felemelték.
2010 után sok törekvő és törtető is ment a Fideszbe. Kétszer találkozott Magyar Péterrel, szimpatikus fiatal párnak tűntek Varga Judittal, és utána volt egyszer nála. Normálisnak, értelmesnek tűnt. Ha akar, tud normális lenni, aztán elszakad a cérna. Valami furcsaságot érzek a személyiségében.
„Az új mindig szebb, üdébb, soványabb, Magyar Péter egy divat, nem látom a szubsztanciát. Vagy te egy tehetséges fiatal. Mit csinálsz Magyarországgal? Nekünk van egy mondásunk, minden részletére van mondásunk. Munka lesz, biztonság lesz. Te itt most jössz, és azon kívül, hogy húzzunk a picsába, mi a mondás? Hogy jóban leszel a brüsszeliekkel, nekem az kevés” – értékelt.
Hajlik arra, hogy Menczernek igaza volt, hogy odament Magyarhoz. Szerinte a Tisza elnöke kiszolgáltatott emberekből csinál politikát. Akkor volna korrekt, hogyha elmenne felújított intézményekbe is, nem csak a lerobbantakba. Lehet mindenből a rosszat mutatni Lázár szerint. „Ez egy félkész ország, nincs azzal szégyellnivaló, amit elvégeztünk. Menczer határozott volt”, tette hozzá Lázár.
Sokan mondják azt, a feleségem és a gyerekeim kritikusak. Ők abszolút értették, hogy mit csinált Menczer, mert végre valaki megállította ezt az embert
– folytatta.
Amikor kikerült a kormányból 2018-ban, Orbán Viktor szerint Lázár hibázott. Elég sok ambíció és határozottság volt benne abban az életszakaszban. Világosan elmondta Orbán, hogy a kormányzati struktúrát átalakítja, ő meg úgy gondolta, hogy abban neki nem kell benne lenni. „Önző voltam, mert a saját szempontjaim szerint döntöttem. Az alapító tagok nem tudták eldönteni, hogy önmagamat építem, aki hatalmat épít a Fideszben és a kormányzatban, vagy melyik motiváció az erősebb bennem. Tudok jót tenni az ország érdekében, van-e bennem alázat? 2021-22-re látták azt, hogy tudok dolgozni másokért is.”
Hatalmas pofonsorozaton van túl a kormány: a Covid, a háború, az infláció és a kegyelmi ügy.
Örüljünk, hogy ennyink is van. Csoda, hogy egyáltalán még talpon vagyunk. Másokat elsodornak ezek a problémák külön-külön is. Azért jó a Magyar-ügy, mert a Fideszt összerántja, mindenki küzd, verseny van.
2022-ben szeretett volna a földműveléssel foglalkozni, de a miniszterelnök azt mondta, hogy van nagyobb baj az országban. Ezt három perc alatt megbeszélték. Ahol nagyfiúkkal kell tárgyalni, oda nem lehet politikai gyerekeket küldeni, mondta. 2026-ban nem indul egyéniben, ezt már korábban bejelentette, az pedig, hogy a Fidesz listáján rajta lesz-e, még kiderül addig állítása szerint.
The post Lázár János Hajdú Péternek: Csoda, hogy egyáltalán még talpon vagyunk first appeared on 24.hu.