Cikkünk frissül.
Ugyanaz fog történni, mint a 30-as évek végén: egy németek által vezetett Európa nekiront Oroszországnak. Nekünk a németek mellé kellett állnunk akkor is, és kell majd most is, hogyha önök ezt hagyják
– mondta Lázár János arról, szerinte mi lesz, ha az „Ukrajna-barát” Tisza Párt hatalomra jut Magyarországon. Szerinte ebben az esetben Európa és az ország újra háborúba sodródik. „Isten ne adja, hogy egyszer eljöjjön az Európaiak, a brüsszeliek, a németek, és az ő helytartóik, az Ukrajna-barát magyar politikusok miatt az a pillanat, hogy magyar embernek a gyerekét Ukrajnába kelljen küldeni az oroszokkal szemben katonaképpen” – folytatta, mutatóujját a magasba emelve, és hozzátéve, hogy így is vannak magyar, kárpátaljai áldozatai a háborúnak.
A közlekedési és építési miniszter ezúttal Keszthelyről, a Kiskastély óvoda előtti térről, illetve Nagy Bálint, a választókerület fideszes képviselője mellől jelentkezett a Lázárinfóval. A bevonulás közbeni sűrű kézfogások után először helyi ügyekről, tervezett fejlesztésekről beszélt. A Fidesz-szimpatizánsok mellett ezúttal is megjelentek a Tisza Párt támogatói is, Lázár még kezdéskor utánuk kiabált, nehogy elmenjenek, és nevetve azt kérdezgette a közönségtől, „mi lesz így a fórumunkkal”.
A kormány Voks 2025 véleménynyilvánító szavazásával kapcsolatban megkért mindenkit arra, hogy a véleménynyilvánítás jogáról senki ne mondjon le. Megemlítette, hogy nem olyan rég a Tisza Párt is aláírást gyűjtött itt Keszthelyen, szerinte azért, hogy „Ukrajna minél hamarabb az Európai Unió tagja legyen”. Itt is elmondta, hogy a Fidesz szerint Magyarországra nézve a következő évek legfontosabb kérdése Ukrajna uniós tagsága.
The post Lázár szerint ha a Tisza hatalomra jut, ugyanaz fog történni, mint a második világháború elején first appeared on 24.hu.

