Lecserélhetik a fél Fidesz-frakciót Brüsszelben

Kedden megírtuk a Politico információi alapján, hogy három fideszes EP-képviselő (Hidvéghi Balázs, Bocskor Andrea és Tóth Edina) is hazatér Brüsszelből. A Népszava szerint ennél jóval nagyobb lesz a mozgás, a brüsszeli Fidesz-frakció fele nem indul az újabb mandátumáért a júniusi EP-választáson, azaz a 12 fideszesből hatan biztos nem lesznek tagjai az Európai Parlamentnek. A lap szerint Trócsányi László, Járóka Lívia, Kósa Ádám, Hidvéghi Balázs, Deli Andor és Tóth Edina neve nem fog felkerülni a listára, a Politico által említett Bocskor Andrea indulásáról vagy visszavonulásáról nincsenek információik.

Trócsányi László egykori igazságügyi miniszter már az év elején bejelentette, hogy nem lesz EP-képviselő, mert a Károli Gáspár Egyetem rektoraként kíván dolgozni, pár hete még az alkotmánybírói jelöltségét is visszamondta.

A Fidesz EP-listáját a veteránnak számító Deutsch Tamás vezeti, aki a kegyelmi botrányba belebukó Varga Judit közéleti visszavonulásának köszönhetően kapta meg a lehetőséget. A Népszava szerint a frakció tagjai közül Gyürk András, Győri Enikő és Gál Kinga befutó helyett kaphat. A KDNP-s Hölvényi György, a tizenharmadik kormánypárti EP-képviselő szintén újrázhat.

The post Lecserélhetik a fél Fidesz-frakciót Brüsszelben first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed