Légzéssel juthatnak az agyunkig a mikroműanyagok

Először mutattak ki mikroműanyagokat az emberi agy szaglóközpontjában, ami arra utal, hogy a szervezetben lerakódott apró részecskék tényleges mennyisége sokkal nagyobb lehet a vártnál – írja a The Independent. Az új tanulmányban 15 németországi és brazíliai elhunyt – 13 férfi és három nő – agyát vizsgálták, nyolc személy szaglóhagymájában észlelve a szennyeződéseket.

A brazíliai Sao Pauló-i Egyetem kutatói szerint az apró műanyagrészecskéket az érintettek valószínűleg életük során lélegezték be.

A mikroműanyagok ma már mindenhol jelen vannak, pontos hatásaikkal kapcsolatban azonban kevés a bizonyíték. Az apró törmelékeket észlelték már az emberi tüdőben, belekben, májban, vérben, herékben, sőt még az ondóban is, de a szakértők eddig úgy gondolták, hogy a vér-agy gát védi a potenciálisan mérgező részecskéktől az agyat.

A csapat most úgy véli, hogy a szaglóhagyma átjárót jelenthet a mikroműanyagok számára. Ez aggodalomra ad okot, lehetséges, hogy a szennyeződések neurológiai rendellenességeket idézhetnek elő.

A nyolc érintettnél 16 szintetikus polimerrészecskét és szálat detektáltak, a darabkák mérete 5,5 és 26,4 mikron közötti volt. A kutatók szerint a koponya tövében lévő csontban, a rostacsont lemezében található lyukak átjáróként szolgálhatnak az orrjáratokban lévő műanyag részecskék számára. A szaglóhagyma közvetlenül e lemez felett helyezkedik el.

A csapat úgy gondolja, hogy még a kisebb részecskék is szerepet játszhatnak az olyan neurológiai és pszichiátriai állapotok kialakulásában, mint a demencia. A szakértők szerint a mikroműanyagok által az agyban okozott lehetséges neurotoxikus hatások, valamint a széles körű környezeti szennyezettség miatt az eredmények aggodalomra adnak okot. Hogy a részecskék pontosan miként befolyásolhatják az agyat, az továbbra is kérdéses.

Kapcsolódó
Minden férfi spermájában ott lehetnek a mikroműanyagok
A kutatók minden vizsgált spermamintában találtak mikroműanyagot.

The post Légzéssel juthatnak az agyunkig a mikroműanyagok first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed