2008-ban egy akkor tanulmányban csillagászok számításai arra vezettek, hogy 5 milliárd év múlva a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis teljes bizonyossággal összeütköznek, egybeolvadnak. (Az akkori tanulmány egyik szerzője azóta az erősen elrugaszkodott elméletei miatt már hírhedtté vált Avi Loeb volt.) A korabeli szenzáció természetesen keresztül-kasul bejárta a sajtót, és mára minden, a csillagászat iránt csak egy kicsit is érdeklődő ember hallott róla.
A galaxisok ütközése nem azt jelenti, hogy a csillagaik egymásnak ütköznek, ne feledjük, ezeket hatalmas távolságok választják el egymástól.
Ilyenkor a gravitációs hatások miatt zajlanak rendkívüli, alapvető szerkezeti átalakulások, és a végeredményül születő új galaxis például elveszíti a szépséges spirálkarjait, és pár milliárd évnyi idő elteltével csak egy elliptikus, jellegtelen csillagcsomó marad belőle.
Azt viszont már több mint egy évszázada tudjuk, hogy az Androméda-galaxis közeledik hozzánk, mivel kiderült, hogy a fénye kissé a kék felé tolódik el (a távolodó égitesteké a vörös felé, a közeledőké a kék felé). Később az is kiderült, hogy mindezt másodpercenként 110 kilométeres sebességgel teszi. Jól tudjuk a távoli galaxisok randevúinak megfigyeléseiből, hogy az efféle találkák eléggé kaotikus események.
Nem könnyű azonban megmérni, hogy valójában milyen módon mozognak a galaxisok, és mi fog velük történni a jövőben. E számításokban rengeteg olyan adat van, amelyek értéke a mérési bizonytalanságaink miatt maga is bizonytalan. Sok ezer egyedi csillagot kell ehhez megmérni, és erre az Androméda-galaxisban jelenleg egyedül a Hubble-űrteleszkóp képes – a Gaia a Tejútrendszer és a közvetlen közelében lévő kísérőgalaxisai esetére képes méréseket végezni.
Még a mozgásnál is nehezebb ügy a tömeg mérése. Jelen pillanatban két nagyságrend a bizonytalanság mértéke a saját galaxisunk tömegét illetően, és azt se tudjuk, hogy vajon a Tejútrendszer vagy az Androméda-galaxis a nagyobb tömegű.
Emellett a Lokális Csoport (amelynek tagja az Androméda-galaxis és a Tejútrendszer is) számtalan kisebb galaxist tartalmaz, amelyek egy jelentős részét még fel se fedeztük. Ezek mind közrejátszanak a gravitációs hatásokban. A nem ismert dolgokkal pedig nem tudunk számításokat se végezni.
Egy nyolcfős nemzetközi kutatócsoport most új számításokat végzett a Lokális Csoport négy legnagyobb tagjáról rendelkezésre álló legfrissebb, legpontosabb adatokkal. Az eredmények egyelőre tudományos folyóiratban még nem kerültek napvilágra, csak preprintként olvashatók, az új fejleményeket a Science ismertette.
Az új adatokkal kétféle mozgás-szimulációt is végeztek a kutatók. Egyrészt olyat, amelyekben csak a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis szerepelt – ezek kissé kevesebb mint felében bekövetkezett az összeolvadásuk. Ez az eredmény már kisebb valószínűséget jelez, mint a korábbi számítások.
Amikor a Lokális Csoport másik nagy galaxisát, a Triangulum-galaxist is bevonták a számításokba, az összeolvadás esélye már kétharmadra nőtt. Azonban ha a Tejútrendszer kísérőgalaxisainak egyikét, a Nagy Magellán Felhőt – ami a Lokális Csoport negyedik legnagyobbja – is bevonták a modellbe, akkor visszaesett az esély 50-50 százalékra.
Sőt, még ha be is következik az ütközés, akkor is legkorábban 8 milliárd év múlva lehet csak esélye. Ez pedig rémesen túlzóvá teszi a korábbi „bizonyos, hogy összeütközünk” állításokat.
A kutatók hozzátették, hogy a Gaia újabb és újabb mérési adataival ezt még tovább lehet majd pontosítani, hiszen még közelebbi becslést tudunk majd adni a Tejútrendszer tömegét és mozgását illetően. Bár a belátható jövőre nézve valóban elkerülhető az összeütközés, a sokkal távolabbi jövőben azonban nem. A teljes Lokális Csoport gravitációsan összekapcsolt galaxisokból áll, amelyek több tízmilliárd év múlva minden bizonnyal össze fognak olvadni egyetlen, gigantikus elliptikus galaxissá.
The post Lehet, hogy mégse ütközünk össze az Androméda-galaxissal? first appeared on National Geographic.
