Lehetséges 500 ezer forintért jó autót venni? Íme néhány tipp!

Nagyjából egy évvel ezelőtt a 300 ezer forintos autók tengerébe vetettük bele magunkat, most egy kategóriával feljebb léptünk. Alapvető tény viszont, hogy ebben az árkategóriában is belépő követelmény a friss, vagy legrosszabb esetben legalább még egy évig érvényes műszaki vizsga. Ha néhány hét, netán hónap múlva lejár a vizsga az autóról, akkor szinte biztosan nem lesz időd megcsináltatni a problémáit addig, amíg újra vizsgára nem kell majd vinni. Ebben a kijelentésben azonban már ott rejtőzött a valódi megoldása a problémának:

a félmilliós autónak biztosan lesznek kisebb-nagyobb problémái, így biztosan költeni kell majd rá a jövőben.

Éppen ezért, ha pontosan félmilliód van, akkor ne félmilliós autót keress, inkább próbáld meg az alábbi tippeket az eggyel olcsóbb árkategóriában érvényesíteni. Nem éri meg évente dobálni ki a pénzt az ablakon, manapság egy autóval hosszú távra kell tervezni. Ha egyszer megveszed és tisztességesen gatyába is rázod azt az olcsó autót, akkor jó eséllyel évekig nem kell majd lecserélni azt, és a következő filléres vasra ismét kifizetni az államnak az illetéket. Persze, első ránézésre fájhat 300 ezer forintot elkölteni egy 500 ezerért vásárolt autóra, ám hosszú távon biztosan ez lesz az olcsóbb, már persze akkor, ha sikerült jó alapot venni. Először azonban arra térünk rá, hogy mit érdemes elkerülni.

Ehhez a használtautó.hu keresőjét arra utasítottam, hogy 499 és 500 ezer forint között márkától és típustól függetlenül listázza ki az összes találatot. Nagyon fontos, hogy ebben a cikkben inkább általános keresési szempontokat és tippeket gyűjtöttem csokorba, az autókat és hirdetéseket pedig csak példának használtam fel. Ha valóban ennyire alacsony a keret, akkor nem engedheted meg magadnak éves szinten az extra kiadást, ami egy katasztrofális autó életben tartásával jár. Bár ezek az autók egytől egyig ugyanannyiba kerülnek, mégis ég és föld a különbség a cikk elején található elrettentő példák, illetve a végére összegyűjtött, a hirdetés alapján jó fogásnak tűnő vasak között, még akkor is, ha ez elsőre nem feltétlenül tűnik fel.

Hirdetés

Az első és legfontosabb pont, hogy kerüld az olcsó prémiumautókat. A fenti képen látható 5-ös BMW egy kiváló választás, ha nagyjából 1,5-2 millióért keresel egy kényelmes, tágas, akár több ezer kilométeres utakra is használható járművet, amiben biztosan tudni szeretnéd, hogy minden működik és nem fog cserben hagyni az autó.

Ehhez azonban először minden látható vagy rejtőzködő hibá t meg kell csináltatni rajta, és hidd el, lesz baj szatyorral.

Persze, fájdalmasnak hat, hogy kétmillióért egy ütött-kopott, csúnya, 27 éves autót hajtson az ember, ha ott motoszkál a gondolat a fejedben, hogy ugyanennyi pénzért mennyivel újabb, szebb, erősebb BMW, Audi vagy Mercedes modelleket is lehetett volna venni, ám ha ennyiért az újabbak kínálatának legaljából vásárolsz, akkor ott is további milliók kellenek majd a javításokra. Kivéve persze akkor, ha az a hobbid, hogy az autópálya szélén várd a trélert. Lehet természetesen ugyanilyen korú, de nagyon szépen karbantartott, magasabb kategóriás autót is vásárolni, ám ott már a vételárban el fogják kérni, amit erre a lelakott állapotúra ráköltenél, vagy még többet is: a legdrágább hasonló 5-ös BMW-t jelenleg 1,99 millió forintért kínálják kiváló állapotban, a hirdetés fotói alapján kivételes műszaki és esztétikai állapotban.

Nem érdemes a rossz hírű technikával kísérletezni. Nagyon fontos szabály, hogy nézz utána annak, amit veszel. Általában, ha valami olcsó, akkor nem véletlenül olcsó. Biztosan kell kompromisszumot kötnöd, ha ennyire szűkös a keret, csak az nem mindegy, hogy miben kötöd meg azt a kompromisszumot. Ha egy modell rengeteg típushibával küzd, azt kerülni érdemes, kiváltképp akkor, ha a konkrét példány is a típus kínálatának legalsó sávjából származik. A fenti Espace is túl olcsó ahhoz, hogy igaz legyen, főleg egy olyan gyártótól, akinek az ezredforduló környékén készült autói képesek titokzatos, sokszor javíthatatlan, vagy csak egy kisebb vagyonért orvosolható elektronikai és motorikus problémákat produkálni egyik pillanatról a másikra.

Persze, megeshet, hogy a rossz hírű típusok egy-két példánya hibamentesen szolgálta a szomszédot 10 évig, de ettől még nem ideális, ha minden egyes úton fej vagy írás alapon, véletlenszerűen dől el, hogy odaérsz-e.

Arról nem is beszélve, hogy a forrásaid hitelességéről is meg kell győződni, ha körbekérdezel: Magyarországon valamiért nem szokás elismerni, ha valaki rossz autót vett, nem egyszer találkoztam már olyannal, hogy valaki mindenfelé azt híresztelte, hogy semmit sem költ a roncsára, miközben szinte minden hónapban meg kellett látogatnia a szerelőt. Egy szó, mint száz: ha nekem kellene most autót venni ebből a keretből, akkor én elengedném ezt a fekete egyterűt, amelyet nyíltan “Magyarország legolcsóbb Espace-ja!”-ként hirdetnek.

Bottal sem szabad megpiszkálni azokat az autókat, amiket korábban “tuningoltak”. Még akkor sem, ha magad is szívesen végeznél átalakításokat, csak épp a keret nincs meg rá. És itt most nem csak a motor túlhúzására gondolok, bár az egy még problémásabb ügy, hiszen a nagyobb teljesítmény szinte mindig az élettartamból vesz el, és azt sem tudhatod, hogy milyen színvonalon végezte el az akár három-négy eladással korábbi tulajdonos az átalakítást.

Ugyanígy intő jel a nagyobb felni és a sportosabb változatból kölcsönvett kormány is, mint mondjuk a fenti Fiat Punto esetében, még akkor is, ha a motor gyári.

Egyrészt azt sem tudhatod, hogy voltak-e korábbi, kérdéses eredetű módosítások, sok esetben az autót a lehető legolcsóbb visszaalakítás után hirdetik meg. Persze, egy 1,2 literes motorral szerelt Punto esetében kicsi az esély arra, hogy néhány napja még a gyorsulási pályán szedte az áldozatait a gép, ám még ilyenkor sem kizárható, hogy nem csak a látvány terén szerette a sportosabb stílust a korábbi sofőr. Hasonló helyzetekben jöhet igazán jól a Jármű Szolgáltatási Platform ingyenesen hozzáférhető adatainak vizsgálata, ahol kiderült, hogy az óracsoportja szerint ez az autó az elmúlt 10 évben kevesebb, mint 5000 kilométert futott, ami gyanúsan kevés. Még érdekesebb, hogy a 2019-es műszakiján, a 2022-es műszakiján és a hirdetésében is pontosan ugyanannyi az óraállás, pedig az autó láthatóan helyet változtatott. Visszatérve a tuningra: léteznek eladó, átépített tuningautók, amelyek valóban szép állapotban vannak, de nem ennyi pénzért. Nyilván egy HGT kormány meg egy messze túl nagy felniszett még távol áll az átépítéstől, ám az a tapasztalatom, hogy ilyen kiegészítőkről inkább komolyabb árkategóriában éri meg álmodozni.

Ahogy a nagyapád is mondta: vegyél mondjuk inkább egy Ladát. Csak légyszi ne ennyi pénzért. Bizony, ez még mindig nem a pozitív példák sora, sajnos a túl öreg autókat is el kell engedni. Ilyen járműveket kizárólag hobbicélból szabad megvenni, nem akkor, amikor olcsón kell egy közlekedési eszköz. A legtöbb ’80-as évekből (vagy az előttről) származó autó újkorában is több törődést, karbantartást igényelt, mint az ezredforduló környékén gyártott társaik, illetve ezek a gépek mára már bőven túl vannak a kenyerük javán. Folyamatosan figyelni kell a korrózióra, emellett hangosak, kényelmetlenek és lassúak.

Ha érzelmi okból vennél magadnak hasonlót, akkor sem ezeket az olcsó példányokat javaslom.

A fenti hirdetés tárgyát képző kombi sem tűnik csúnyának első látásra, ám a karosszériája a vastag, fekete alvázvédő alatt szinte biztosan azonnal sírásra bírna tízből tíz lakatost, a szakszerű javítás milliós tétel is lehet, és akkor még sem a futóműről, sem pedig a motorikus dolgokról nem esett szó. Olcsó, öreg autót második autónak, vagy netán olyan hobbiprojektek ajánlok, amin meg akarsz tanulni otthon szerelni alapvető dolgokat, arra tökéletesek.

Hogy mi a probléma a fenti Sharannal, azt már az előző kérdéskörben érintettük: többek között az, hogy igazából itt csak egy fél autót árulnak. Nincs is szükség feltételezésekre, a képeken is látszik, hogy ezen az autón már nincsenek küszöbök. Ilyenkor szinte biztosan halottak a futómű bekötési pontjai is, úgy viszont ez az autó olyan messze áll egy tiszta műszaki vizsgától, mint én attól, hogy holnap a holdon ébredjek fel.

Rozsdás autót nem szabad megvenni, sem olcsón, sem drágán, semmilyen céllal.

Ugyanígy nem érdemes fődarab hibás autót vásárolni, csak magadat szívatod meg velük, kivéve persze, ha te vagy a valóban hozzáértő és a kellően felszerelt műhellyel is rendelkező szakember, aki meg akarja javítani. Általában ezekre az autókra jóval többet fogsz elkölteni, mintha alapvetően egy jobb gépet vettél volna, főleg a hasonló Sharannak a kínálatát böngészve, ahol már ezen az alacsony áron is lehet ugyanilyen autót kapni épnek tűnő küszöbökkel.

Összességében elmondható, hogy mindig csekkolj le minden egyes autót, legalább az ingyenes előélet-lekérdező szolgáltatásokkal, illetve, hogy az értékvesztésük csúcsán lévő modellekből, valamint az adott típus és adott generáció kínálatának a tetejéből válogass. Az előbbi fogalom azért szorulhat némi magyarázatra: azok az autók állnak értékvesztésük csúcsán, amelyeknek már nem tud hová csökkenni a használtpiaci értékük, ahonnan néhány év múlva már emelkedni fog a szép állapotú példányok ára, amikor kikopnak az utakról. Ezek leginkább 1995 és 2000 között bemutatott modellek jelenleg. Fontos, hogy ilyen árkategóriában nem számít, hogy melyik autó fiatalabb egy-két évvel, és az óraállás sem szabad, hogy érdekeljen.

Érdemes továbbá gyakori, népszerű, valamint jó alkatrészellátással rendelkező autót választani, és mindig utánakérdezni annál a szerviznél vagy szerelőnél, akihez utána hordani szeretnéd az autót.

Egyetlen dolog viszont minden eddiginél fontosabb, ez pedig a műszaki állapot. Hiszen hiába nagy, hiába szép, illetve hiába prémiumtermék: ha tönkremegy, akkor csak papírnehezéket vettél félmillió forintért. Ezt pedig, ha valóban ennyi a kereted egy autóra, akkor biztosan nem engedheted meg magadnak. Elkeseredni sem kell azonban, hoztam néhány példát olyan autókra is, amelyekért gond nélkül kicsengetném a félmilliót a jelenlegi kínálatban, már persze akkor, ha a valóságban is olyanok, mint a hirdetés alapján.

Első a megbízhatóság, az olcsó fenntarthatóság és az állapot. Fiatalabb, kevesebbet futott és vonzóbb színű Yaris is akad a használtautó.hu kínálatban, ám ahogy arról már szó volt, nem ezek a legfontosabb szempontok. Ezen a Toyotán ugyanis nincs látható nyoma korróziónak, egységes a fényezése, illetve az elemek közötti hézagok is hibátlannak tűnnek. Az autó a hirdetés alapján tökéletes műszaki állapotban van, ám erre azért kicsi az esély, de ami a Yaris nagy előnye, hogy fillérekből támasztható fel a futóműve, valamint a motorjához tartozó perifériák is. Persze, ezt sem szabad vakon megvenni, a küszöbökön, sárvédőíveken, vagy a fém karosszériaelemek és a műanyag lökhárító találkozásánál felbukkanó hólyagokat látva azonnal el kell sétálni, ugyanígy akkor is, hogyha az autónak magasabb fordulatnál kékes füstje látható, ez olajfogyasztásra utal. Ha ilyen problémák vannak ennyiért egy öreg Toyotával, akkor találsz annál jobbat is.

Persze, ha nem tartod elég érdekesnek a Toyotát, akkor akadnak még opciók. Példának itt ez a Ford Focus. Kizárólag azért húztam be a listára, mert akárhogy pörgetem a nagyfelbontású képeket, nem találok rajta hibákat. Persze, az 1,4 literes motorral nem egy fürge szarvas, de ez még mindig egy jobb kompromisszum, mintha egy papíron gyorsabb autót vásárolnál, ami leginkább csak a szerelőhöz tud sietni.

Hirdetés

Még 2024-ben sincs olcsó autós válogatás öreg Swift nélkül. A Yarisnál valamelyest nagyobb, ám nagyjából hasonlóan egyszerű és elpusztíthatatlan az Esztergomban összeszerelt japán technika, ám minőségérzet és kényelem terén egyértelműen a Toyota nyerné a versenyt. Igazából a Swiftnek ez a legfőbb kompromisszuma, hogy látványosan olcsó és egyszerű. Ám nem szabad elfelejteni, hogy ennek is megvannak a maga típushibái. Az olcsó Swifteknél mindig kényes kérdés a karosszéria, elsősorban a futómű bekötési pontjait kell szakembernek látnia vásárlás előtt, ugyanis ezek az autók sok esetben egyáltalán nem javíthatók, ha már kellőképp megrágta az aljukat a rozsda. A biztosan menthetetlen példányokat már egy-kétszázezer forintért is az ember után dobják, ám előfordulhat, hogy valaki úgy hirdeti a drágábbak között a fentről jól kinéző, ám alulról katasztrofális állapotú Swiftjét, hogy mit sem tud a problémáról, netán szándékosan próbálja eltitkolni a bajt. Amennyiben viszont sikerül egy ép karosszériával rendelkező példányt szerezni, az jó eséllyel örökké (plusz még egy napig) lesz autó, ezen a téren igen kevés négykerekű tudja felvenni a versenyt ezzel a modellel.

Ha mindenképp szükséges a nagy autó, akkor ennyiből leginkább különböző mértékben “foglalkozós” állapotú, B5 generációs Volkswagen Passatokat, vagy alig rozsdásodó, első generációs Toyota Avensiseket találni, amelyek még talán észszerű választásnak nevezhetők. Kivéve egy-két Opel Vectrát. Itt is figyelni kell a strukturális elemeken található korrózióra, ám ha esztétikus, kényelmes és tágas autót szeretnél, akkor ár-érték arányban aligha lesz jobb ezeknél az Opeleknél. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a nagyobb karosszériához jár a nagyobb éves szintű fenttartási költség is, illetve, mivel ez a konkrét autó az 1,8 literes bezninmotorral szerelt, valószínűleg a fogyasztása jócskán meghaladja majd a korábban szóba került modellekét.

Hirdetés

Tűt is lehet találni a szénakazalban. Erre jó példa az 1,6 literes motorral szerelt Peugeot 307, amely a márka rossz hírneve miatt jóval olcsóbb, mint mondjuk egy Golf V. Valamelyik egyszerűbb, benzines erőforrással azonban nagyon jó választás lehet, ám érdemes itt is figyelni az állapotra. Ez tipikusan olyan autó, amelynek minden gombját meg kell nyomni a próbakör során, minden extrát ki kell próbálni, mert típusbetegségnek számítanak az elektronikai problémák. Az autót ismét azért választottam ki, mert a hirdetés alapján korrekt állapotúnak tűnik, továbbra is ez a legfontosabb szempont.

Fontos azonban megjegyezni, hogy nem láttam személyesen ezeket az autókat, így csak a hirdetések alapján tudok következtetéseket levonni. Lehetséges, hogy élőben nem olyan szépek, mint amilyennek a képeken tűnnek, netán valami olyan problémájuk van, amit az eladó nem árult el a hirdetésben. Sajnos ennyi pénzért jó autót venni nem egyszerű feladat, sok utánajárással és még több rááldozott idővel jár, ám ha valóban tartós, hosszú távon kevés váratlan meghibásodással használható, ezáltal költséghatékony autót szeretnél vásárolni, akkor arra bizony rá kell szánni az időt. Az igazi feladat azonban csak a jármű megszerzése után következik: az autó hibáit egytől egyik rendbe kell tenni, minden időszakos szervizt azonnal el kell végeztetni rajta, függetlenül attól, hogy mit állít az előző tulajdonos, majd megfelelő rendszerességgel karban is kell tartani. Ne feledd, egy használt autó sohasem annyiba kerül, mint amennyi a hirdetésben feltüntetett vételára: mindig fontos a megfelelő mennyiségű anyagi tartalékkal rendelkezni, illetve a hosszú távú fenntartási költségekkel is számolni, hogy ne érhessen meglepetés.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed