Friss Hirek

Lékai-Kiss Ramónáék évek óta szeretnének kistestvért a fiuknak: Valamiért nem akar nekünk megadatni egyelőre ez a dolog

Lékai-Kiss Ramóna a napokban ünnepelte negyvenedik születésnapját, melynek apropóján a Tények Plusz stábjának adott interjút. A beszélgetés során a műsorvezető a családjáról is mesélt: mint mondta, a házasság komoly munka, amibe energiát kell tenni, férjével pedig ügyelnek is arra, hogy ne vigyék el őket a hétköznapok, és rendszeresen teremtenek időt kettejük számára, hogy randizzanak. Hangsúlyozta, hogy számukra a kisfiuk, Noé a legfontosabb, akinek mint kiderült, régóta szeretnének már egy testvért.

Évek óta próbálkoztunk azzal, hogy Noénak legyen egy tesója. Sajnos egyelőre még nem hozta úgy az élet, de még nem adtuk fel. Én hiszem, hogy soha sem munka, sem karrier nem állhat annak az útjába, hogy a család növekedjen, de valamiért nem akar nekünk megadatni egyelőre ez a dolog

– osztotta meg a műsorban Lékai-Kiss Ramóna hozzátéve:

De úgy vagyunk vele, hogy vagyunk hárman, ott van nekünk Noé, és ha így marad, akkor is nagyon-nagyon boldogok leszünk.

The post Lékai-Kiss Ramónáék évek óta szeretnének kistestvért a fiuknak: Valamiért nem akar nekünk megadatni egyelőre ez a dolog first appeared on 24.hu.


Exit mobile version