Friss Hirek

Lemondott Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatói posztjáról

A számára kedvezőtlenül alakult október 19-i elnökválasztást követően lemondott pártigazgatói tisztségéről az MSZP-ben Molnár Zsolt, akiről korábban a 24.hu is megírta, hogy a parlament felfüggesztette a mentelmi jogát, miután befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények gyanúja merült fel a nevével kapcsolatban. Molnár Zsolt lemondásáról a Gulyáságyú Média adott hírt elsőként egy birtokukba jutott belső levél alapján. A szocialisták később megerősítették Molnár távozásának hírét.

Az MSZP-nél a múlt hétvégét választották meg a pártelnöki posztra Komjáthi Imrét, aki nemrég még társelnökként vezette a pártot Kunhalmi Ágnessel. A júniusi választásokon produkált gyenge szereplés miatt mindketten lemondtak a posztjukról, Komjáthi ugyanakkor jelezte, hogy újra ringbe szállna, feltéve, ha a párt elengedi a társelnöki rendszert. Végül őt választották a párt élére, Kunhalmi Ágnes úgy döntött, nem folytatja. A párt elnökhelyettese Korózs Lajos eddigi alelnök lett, a választmány elnökének Hiller Istvánt választották újra.

Molnár Zsolt mentelmi jogáról és az ellene felhozott vádakról ebben a cikkben írtunk részleteiben.

Kapcsolódó

The post Lemondott Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatói posztjáról first appeared on 24.hu.


Exit mobile version