Friss Hirek

Lemondta a tervezett hivatalos útjait Novák Katalin

Nem tervez több hivatalos programot köztársasági elnökként Novák Katalin, aki montenegrói és ukrajnai hivatalos útját is lemondta, írja a Telex.

Szombaton a cikkünk nyomán a héten kirobbant botrány után nyolc nappal lemondott Novák Katalin államfő, aki korábban a Fidesz parlamenti képviselője, majd Orbán minisztere volt, valamint visszavonult a közélettől Varga Judit volt igazságügyi miniszter is.

„A következő két hétben Novák Katalin Montenegróba utazott volna hivatalos látogatásra, valamint az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján Kárpátaljára látogatott volna, hogy a magyar közösséget biztosítsa az anyaország támogatásáról. A köztársasági elnök mindkét programot lemondta” – válaszolta a lapnak a Sándor-palota.

Novák a hátralévő, várhatóan közel két hétben „azon dolgozik, hogy a Sándor-palotát úgy adhassa át az őt követő államfőnek, hogy megválasztását követően mielőbb megkezdhesse az érdemi munkát a nemzet szolgálatára”.Novák hétfőn benyújtotta a lemondó nyilatkozatot, ahhoz, hogy valóban le is mondhasson, az Országgyűlésnek ezt el is kell fogadnia. Lemondásának napjától számított 30. napon belül új köztársasági elnököt kell választani. Van tehát egy interregnum állapot, amíg biztosan nem lesz köztársasági elnökünk. Itt jön a képbe Kövér László: a hatályos törvények értelmében ugyanis a lemondott köztársasági elnök helyébe ideiglenesen a mindenkori házelnök lép. Aki most éppúgy Kövér László, mint ahogy ő ugrott be a plágiumbotránya miatt 2012. április 2-án távozó Schmitt Pál helyére is.


Exit mobile version