A Los Angeles körüli erdőtüzek megfékezésében némi előrelépést értek el, de a szombatra várt szélerősödés újabb kockázatot jelent. A helyi hatóságok összegzésére hivatkozva az MTI azt jelentette, hogy a bozóttüzeknek több mint 10 halálos áldozata van, 10 ezernél több épület égett le, helyenként teljes lakónegyedek. A tűzzel érintett terület meghaladta a 36 ezer hektárt.
A kedden keletkezett kiterjedt tűzek miatt a szövetségi egészségügyi minisztérium közegészségügyi veszélyhelyzetet is kihirdetett a légszennyezettség miatt.Los Angeles megye seriffje péntek estétől ismét kijárási tilalmat hirdetett a két leginkább károsodott lakóterületen Pacific Palisades és Eaton körzetében. Robert Luna megismételte: akit fosztogatáson, betörésen kapnak az evakuált negyedekben, az súlyos büntetésre számíthat. Csütörtökig 20 embert vettek őrizetbe.
A Pentagon helyettes szóvivője közölte: a kaliforniai Nemzeti Gárda 600 tagja kapcsolódott be a tűzvésszel kapcsolatos feladatokba, több száz katonai rendőrt vezényeltek ki, és 500 tengerészgyalogos is készenlétben áll. Sabrina Singh azt mondta, hogy 10 helikopterük segít az oltásban és a kutatás-mentésben, valamint 8 C-130-as repülőgépet aktiváltak légioltásra alkalmas berendezéssel. Kettő pénteken már megkezdte működését.
Los Angeles tűzoltóparancsnoka közben kritikát fogalmazott meg, mert a nagyváros tűzoltóságának költségvetését nemrég 17 millió dollárral csökkentették. Kristin Crowley arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezetnek szüksége van a működéséhez szükséges forrásokra, amivel jelenleg nem rendelkezik. Karen Bass polgármester korábban azt állította, hogy az elvonás nem befolyásolta a város tűzoltóságának kapacitásait a tűzvésszel való küzdelemben.
The post Los Angeles-i tűzvész: nem segít az időjárás first appeared on 24.hu.