Idén 17. alkalommal rendezte meg az AstroCamera nemzetközi asztrofotós versenyt a lengyelországi Gdańsk városában található Természettudományi Múzeum – számol be a Magyar Asztrofotósok Egyesülete. A pályázat ötletét a leghíresebb gdański csillagász, Jan Heweliusz születésének 400. évfordulóján ihlette, azóta minden évben Heweliusz születésnapján kerül kiírásra a verseny.
A pályázatba az első három évben csak lengyelek kapcsolódtak be, 2014 óta viszont az AstroCamera már nemzetközi. A hagyományoknak megfelelően idén is három kategóriában várták a pályaműveket: mélyég-objektumok, Naprendszer égitestjei és asztrotájképek.
2024-ben egy 11 tagú, neves csillagászokat, asztrofotósokat és egyéb szakértőket tömörítő zsűri értékelte a beküldött képeket. Az augusztus 16-án megtartott ünnepségen hozták nyilvánosságra az eredményeket.
A verseny történetében a magyar asztrofotósok többször is bizonyították tehetségüket, de a 2024-es év különleges volt: több magyar fotós is dobogós helyen végzett, sőt a zsűri különdíjával is többen gazdagodtak.
Tóth Bence a mélyég-objektumok kategóriában indult, és a második helyet szerezte meg. A keskenysávú szűrők segítségével készült felvételekért egészen Namíbiáig utazott.
A Naprendszer égitestjei kategóriában Balási Álmos és Majzik Lionel (fotója kiemelt képünk) holtversenyben érték el a második helyet. Majzik Lionel számára ez már a harmadik egymást követő év, amikor a dobogóra állhatott.
Fényes Lóránd, aki tavaly különdíjat nyert, idén a harmadik helyezést szerezte meg ebben a kategóriában.
Az asztrotájképek kategóriában Tóth Gergely, valamint a versenyen már többször eredményesen szereplő Papp András is elismerést kapott, mindkettőjüket különdíjjal jutalmazták.
The post Magyar indulók értek el sikereket egy nemzetközi asztrofotós versenyen first appeared on National Geographic.