Magyar Péter felállt és kivonult az Egyenes Beszéd élő adásából

Magyar Péter volt Rónai Egon vendége a ma esti Egyenes Beszédben, de az interjú nem indult simán. Magyar a választás utáni beszédében az ATV-re is utalt, mint olyan médiumra, amely nem hívta őt be korábban.

Most Rónai azzal indított, hogy miután Magyar leült, átadott neki egy mappát, amelybe kigyűjtötték, hogy hányszor hívták, hányszor szerepelt. Rónai szerint összesen hétszer volt Magyar az Egyenes Beszédben.

Magyar szerint a valóság az, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták, amire Rónai azt mondta, ott van a mappában, hogy hívták.

Magyar ezután arról kezdett beszélni, hogy Németh Sándor, a csatorna tulajdonosa befolyásolja a műsort, mire Rónai elmondta, hogy Németh Sándor nem befolyásolja a műsort, vannak kollégák, akik még nem is találkoztak vele.

Magyar folyamatosan azt kérdezte Rónaitól, hogy van-e kérdése a tegnapi választásról, mire Rónai azt mondta, ő egyetlen dolgot kér:

Ezt az áldatlan kutyakomédiát hagyjuk abba.

Erre Magyar felállt, levette a mikroportot, majd közölte:

Legjobbakat, Németh Sándort üdvözlöm.

És kivonult. Itt lehet megtekinteni:

Hazudozik lebukott..
Magyar Péter idegei feladták!
Kirohant az ATV stúdiójából!
Rónai Egon kikészítetette Pszicho Petit. pic.twitter.com/3N8jKbnvg6

— Szerző Öcsi (@demokratikusmem) June 10, 2024

Később Magyar is reagált az incidensre:

A múlt héten történtek ellenére elfogadtam az ATV mai meghívását, mert azt jelezték, hogy a tegnapi politikai földindulásról és a következő lépésekről fog kérdezni a riporter. Sajnos nem ez történt. A műsorvezető, nyilván Németh Sándor csatornatulajdonos, a HIT Gyülekezete vezetője és a Fidesz megbízható kiszolgálója (és fiának, aki a csatorna igazgatója) utasítására valótlanságokat állított, többek között arról, hogy engem hányszor hívtak meg az ATV-be. Pontosan tudom, hogy egy hónapig nem hívtak, mivel az összes sms megvan a telefonomban. Szégyellje magát, mind a Fidesz házitelevizíója, mind a műsorvezető, akinek fontosabb volt hazugságokkal védeni a védhetetlent, mint foglalkozni több, mint 1.340.000 szavazó tegnapi döntésével. Javaslom mindenkinek, hogy messze kerülje el az ATV propagandaműsorait. Ennél még a Hírtv is jobb, mert ott legalább nem hazudják azt, hogy függetlenek.

Az ATV pedig közleményben reagált a történtekre:

Magyar Péter az elmúlt hetekben többször is nyilvánosan azzal vádolta az ATV-t, hogy nem hívtuk a műsorainkba. Ma az Egyenes beszédben az ezt cáfoló bizonyítékokat tartalmazó dossziét adtuk át a Tisza párt alelnökének. Sajnáljuk, hogy így reagált, ennek ellenére, ahogy eddig, ezentúl is várjuk a műsorainkban.

The post Magyar Péter felállt és kivonult az Egyenes Beszéd élő adásából first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed