Magyar segítség is kellett ahhoz, hogy Fico emberéből szlovák államfő legyen

Oroszbarát populistát választott elnökké Szlovákia – ezzel a címmel számolt be a BBC a szombati voksolás eredményéről. A 48 éves Peter Pellegrini a liberális Zuzana Caputovát váltja az államfői székben – teszi hozzá a brit hírforrás. Ez most már tény: vasárnap délelőtt 11-kor hivatalosan is bejelentették Szlovákiában, hogy Pellegrini exkormányfő győzött az államfőválasztáson.

A szlovák elnökválasztás szombati második fordulója ugyanis megfordította az első kör sorrendjét, és így Pellegrini, a Hlas-SD nevű (kisebbik) baloldali-populista kormánypárt vezetője, parlamenti elnök lesz a köztársági elnök az északi szomszédainknál. A nyugatos ellenzék által támogatott Ivan Korcok exkülügyminiszter csak 47 százalékot szerzett Pellegrini 53 százalékos eredményével szemben.

Ez egy küldetés, amit úgy akarok teljesíteni, hogy ne okozzak csalódást

– mondta a győztes exminiszterelnök, aki olyan államfő akar lenni, aki mindenhol ott lesz, ahol szükség van rá. Segíteni fogja a kormányt, hogy meg tudja valósítani programját, egyúttal megígérte: az „elnöki palotából nem lesz ellenzéki, opportunista hatalmi központ.” Arról is beszélt, hogy megválasztása „hatalmas megtiszteltetés és elégtétel” is egyben. A mostani eredmény azt jelenti, hogy a volt külügyminiszter a győzelmével már a harmadik legfontosabb közjogi méltóságot fogja betölteni Szlovákiában, hiszen korábban miniszterelnök volt, jelenleg pedig parlamenti elnök.

Ivan Korcok az első fordulóban hiába szerzett majdnem 42,5 százaléknyi szavazatot, a második fordulóra kieső – döntően jobboldali – versenytársak támogatói inkább Pellegrinit választották a második körben. Pellegrini így 16 százalékpontot javított a két héttel ezelőtti eredményén, és 37 százalékról – a második helyről – feljött 53-ra. Mivel a második fordulóban már csak ketten indulhattak, ez elég is volt a győzelemhez.

Robert Nemeti / Anadolu / AFP Ivan Korcok sajtótájékoztatójára készül a választási vereségét követően 2024. április 7-én.

Ezzel szemben Korcok mindössze 4,5 százalékot tudott hozzátenni első körös eredményéhez. Ennek okaira mutat rá „vesztesként” tett első nyilatkozata. A szombaton elbukó ellenzéki politikus azt mondta, soha nem felejti el, ami történt – arra utalva, hogy a második forduló előtt rendkívüli módon felerősödött az ellene folytatott kampány.

Ebben a kampányban ugyanis Pellegriniék háborúpárti politikusnak állították be a nyugatos álláspontot képviselő exdiplomatát.

Nemcsak a két fia, „de Szlovákia polgárai miatt sem” fogja elfelejteni Korcok ezt, aki úgy fogalmazott: „őszintén csalódott és kiábrándult.” Hozzátette: az eredményt ettől függetlenül elfogadja.

A Korcok elleni szlovákiai kampány kísértetiesen hasonlít Menczer Tamásnak, a Fidesz újdonsült kommunikációs igazgatójának friss, hétvégi Facebook-posztjára, amelyben háborúpártinak minősítette Magyar Pétert. De nemcsak a párhuzam érdekes, hanem az is, hogy a magyar közszolgálati televízió a szlovák kampánycsend idején, csütörtöktől mutatta be a Peter Pellegrinivel készült interjút, amelyben az időközben államfőnek választott politikus magát háborúellenesként állította be. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia nem fog fegyvert szállítani Ukrajnának, és azt is kiemelte, hogy elutasítja Emmanuel Macron francia elnök politikáját, és semmiféle formában nem küldene szlovák katonákat a frontra, továbbá együttműködési készségét fejezte ki Magyarországgal, számítva a szlovákiai magyar kisebbség szavazataira is.

De a kampánycsend megtörésén túl is érkezett magyar segítség Pellegrininek. Forró Krisztián, aki magyar jelöltként indult az első körben, a kiesése után (negyedik helyen végzett a jelöltek között) Pellegrini mellé állt, és az ő támogatását javasolta a saját szavazóinak.

Forró ezt eredetileg az őt jelölő Magyar Szövetség vezetőségével való konzultáció nélkül tette. Utóbb azonban megszerezte a testület jóváhagyását is e lépéshez, amit Pellegrini győzelme után ő maga igencsak pozitívan ítélt meg. Bár a szlovákiai magyarok részvétele nagyon alacsony volt mindkét fordulóban, minden egyes szavazatra szüksége volt Pellegrininek, hogy megfordítsa a második körben az eredményt.

Forró saját maga is úgy látja, a magyarok is nagyban hozzájárultak Pellegrini győzelméhez. Ezt a győztes szlovák politikus is így értékelte, vasárnap meg is köszönte a magyarok támogatását. Forró egyébként megjelent Pellegrini választási főhadiszállásán, és részt vett a győzelem ünneplésében, akárcsak Robert Fico miniszterelnök, aki a legnagyobb kormánypártot, a Smer-SD-t vezeti.

Bodnár Boglárka / MTI Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke 2024. január 8-án.

Pellegrini korábban az Smer színeiben emelkedett a miniszterelnöki posztra, miután Robert Fico kénytelen volt lemondani a tényfeltáró újságíró, Jan Kuciák 2018-as meggyilkolása után. Pellegrini két évig vezette a szlovák kormányt, majd 2020-ban megbukott a Smerrel együtt a választáson.

Ezután – még szintén 2020-ban – társaival együtt kilépett a Smer-SD-ből, és megalapította a nevében szintén szociáldemokrata mozgalmat, a Hlas-SD-t. Az európai szocialisták pártcsaládja (PES) mindkét szlovák baloldali kormánypárt tagságát felfüggesztette azok után hogy a Smer és a Hlas koalícióra lépett a „radikális-jobboldali” Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). A koalíciós kormány ugyanakkor Pellegrini nélkül alakult meg, tavaly a parlamenti elnöki széket kapta meg kárpótlásul – jóllehet korábban a miniszterelnöki tisztségre is esélyesnek tartották.

A kabinetet ma már Robert Fico uralja. A Smer vezéreként és miniszterelnökként egyrészt a Hlas mérsékeltebb politikusait (akik korábban többnyire a Smerben az irányítása alatt dolgoztak) darálja be folyamatosan, egyúttal igyekszik őket a saját, a Hlasénál sokkal populistább, nacionalistább és még erőteljesebben oroszbarát irányzatának szolgálatába állítani.

Mindezt fokozandó a kultúrában egy, a Szlovák Nemzeti Párt által jelölt miniszter hajtja végre Fico és az SNS politikáját, ennek részeként a kormány a független sajtó verbális támadása mellett immár a köztévé bedarálásán dolgozik gőzerővel.

A 48 éves Pellegrini, aki Ficóhoz képest mérsékeltebb politikusként pozicionálta magát eddig, szintén egyre inkább a nagyobbik kormánypárt sodrába került. Míg korábban számos területen nyugatos álláspontot képviselt, a szombaton zárult kampányban már egyértelműen az Oroszországnak megfelelő narratíva segítségével győzte le Korcokot. A háborúellenes retorika persze valójában nem áll túl távol Pellegrinitől. Róla egy magyar-szlovák tényfeltáró munka eredményeként a Telex írta meg, hogy korábban – még miniszterelnökként – kérte a magyar diplomácia segítségét, hogy Moszkvában tárgyalhasson a 2020-as szlovákiai általános választások előtt.

Bár Pellegrini ma már egyértelműen Robert Fico szövetségese, azért a köztük lévő rivalizálásról sem szabad megfeledkezni. Pellegrini váltotta a kormányfői székben Ficót 2018-ban, majd 2020-ban a saját pártja megalapításakor cserben hagyta egykori főnökét, 2023-ban viszont Fico rakta „parkolópályára” Pellegrinit, aki a köztes időben a Smernél átmenetileg népszerűbb Hlast irányította Szlovákiában. Azzal, hogy Pellegriniből államelnök lett, Fico két legyet üt egy csapásra: megszabadul a napi politikában egy riválisától, másrészt nem kell állandó közjogi csatározásra sem számítania, ami Korcok győzelme esetén várhatott volna a Fico-kormányra.

Így ráadásul Fico és a Smer a parlament és a kormány után a köztársasági elnöki hivatalt is gyakorlatilag a kontrolja alá helyezheti – hangsúlyozza a BBC. Pellegrini megválasztásával, illetve Caputová távozásával és Korcok bukásával Ukrajna elveszít egy fontos támogatót a NATO-ban és az Európai Unióban – emeli ki a brit hírforrás.

Vladimir Simicek / AFP Peter Pellegrini (b) és Robert Fico (j)

Fico ugyanis korábban Ukrajna nyugati katonai támogatása ellen foglalt állást, azonnal tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett Moszkvával. Pellegrini részben ezt visszhangozta a mostani kampányában. Pellegriniék retorikája szerint Korcok nemcsak háborúpárti, hanem szlovák katonákat is küldött volna Ukrajnába – holott a szlovák államfőnek erre semmiféle jogosítványa nincs.

Pellegrini győzelme egyébként megnyitja az utat Fico előtt további „reformokhoz” is, így várhatóan tovább folytatódik a kormányzati nyomás

az igazságszolgáltatás működésére (főleg az ügyészségre),
a kultúra kormányzati irányítás alá helyezésére,
valamint a civil szféra „megzabolázására”.

Robert Fico nem véletlenül jelent meg tehát szombaton Pellegrini győzelme után az utóbbi választási főhadiszállásán. Egyrészt gratulált Pellegrininek, de a legfőbb üzenet nem ez volt. Fico szerint a jelöltjük választási eredménye azt jelenti, hogy az emberek azt akarják, a kormány folytassa, azt, amit ősszel elkezdett.

A Guardian közben azt jósolja, hogy Szlovákia Fico alatt folyamatosan el fog távolodni a nyugatbarát politikától, és inkább a magyar populista miniszterelnök, Orbán Viktor kurzusát igyekszik majd követni a jövőben.

The post Magyar segítség is kellett ahhoz, hogy Fico emberéből szlovák államfő legyen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed