Montenegró, helyi nyelven Crna Gora fekete hegyet jelent, a legkisebb szláv állam Dél-Európában, a Balkán-félszigeten helyezkedik el Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Koszovó és Albánia között. Túlnyomórészt hegyvidéki terület, akár 2500 méter magasságba nyúló csúcsokkal és a tengerre meredeken lezuhanó hegyoldalakkal.
Ismert turisztikai célpontjai főként a tengerparti fürdőhelyek, az itt található települések hangulatos óvárosai sokakat vonzanak. A világörökség részét is képező Kotori-öböl felett magasodó Lovćen hegyvidékére már kevesebben merészkednek fel a hírhedt szerpentin hajtűkanyarjain, pedig Njegusi falu messze földön híres a szárított, füstölt sonkájáról, házi sajtjairól.
Azt pedig alig tudja valaki, hogy ezen a környéken már több mint háromszáz barlang ismeretes, melyek nagy részét magyar barlangkutatók fedezték fel az elmúlt huszonegy évben.
Korábban nem járt itt ember
Belgrádi barlangkutató barátainkkal beszélgetve merült fel az ötlet: ők tudnak mutatni a Balkánon jó helyszínt, ahol vélhetőleg lehetne ismeretlen barlangokat felfedezni. 2002 őszén kalauzolták el kis csapatunkat a Njegusi-poljéba, ahol a már ismert Duboki do alját háromszáz méter mélységben tó zárja le.
Úgy tudták, ezt már átúszta egy horvát búvár, de a túloldalon kötél hiányában nem tudott továbbmenni. Kezdésnek ez igen csalogató volt, hiszen ahol már van ismert nagy barlang, az is tovább kutatható, és a közelben biztosan vannak még feltáratlan földalatti üregrendszerek.
2003 augusztusában el is indult az első kéthetes magyar barlangkutató expedíció a helyszínre, ami már szép eredményeket hozott.
Több új barlangot, barlangszakaszt sikerült feltárni és dokumentálni, térképet, leírást, fotókat készíteni ezekről a helyekről, ahol ember korábban sosem járt.
A kezdeti sikerek hagyománnyá alakultak: azóta minden augusztusban két hetet ott töltünk, ez alól csak a Covid-járvány első éve volt kivétel, így a 2024-es táborunk volt a huszonegyedik magyar montenegrói barlangkutató expedíció.
Ki a föld felett, ki a föld alatt éjszakázik
Az évek során számos barlangban sikerült nagyon messzire és mélyre eljutni a bejárattól. A leghosszabb és egyben legmélyebb a Kétlyukú-Jeges-barlangrendszer, amely 10 kilométeres hosszúságával és 715 méteres mélységével az ország második leghosszabb és negyedik legmélyebb barlangja.
A nagy föld alatti rendszerekben a végpontok, ahol a továbbkutatás zajlik, nagyon távol vannak a bejáratoktól, van ahová a bemenetel-kijövetel tizenkét órát vesz igénybe. Itt föld alatti táborok, bivakok kerültek kialakításra, itt alszunk, étkezünk.
Természetesen a kutatáshoz szükséges felszerelések mellett a hálózsák, derékalj, élelem be- és kiszállítását is meg kell oldani. Ez akkor igényel különösen sok embert, ha szifonon túl kell bivakolni – ilyenre a magyar barlangkutatás történetében először itt, a Duboki dóban került sor.
A felszínen a két hét alatt sátortáborban lakunk, ahol egy nagy konyha- és közösségi sátor segíti munkánkat. A kéthetes táborok átlagos létszáma 60-80 fő, de több évben előfordult, hogy száz embernél is több volt a helyszínen.
A kutatómunkában mindenki megtalálja a képzettségi, gyakorlottsági szintjének megfelelő feladatot: a többnapos bivakok mellett lehet felszínen terepbejárással új barlangbejáratokat keresni, azokba bemenni, leereszkedni, vagy fél- egynapos leszállásokon dolgozni. A résztvevők korosztálya is széles, van aki „itt nőtt fel”, az első években szülei hozták kicsi korában, ma pedig már önállóan érkezik.
Barlangjaink: a szépség és a szörnyeteg
Ebben a föld alatti világban a két szélsőség között minden megtalálható. Hol gyönyörű cseppkövek díszítik a járatok falait – itt csak a kijelölt ösvényeken szabad haladni –, máshol mély sár borítja a falakat, minden fekete.
Az impozáns, nagy termeket gyakran rettenetes szűk „meanderek”, azaz felszín alatti kanyargó vízvezető járatok váltják fel. Ebben a térségben ugyanis nincsenek felszíni vízfolyások: minden csapadék a mélybe jut.
Egy-egy nagyobb eső után az addig szelíden csordogáló barlangi patakok rohanó, dühös áradattá válhatnak, volt már rá példa, hogy egy magasabb ponton kucorogva vagy éppen kötélen kellett kivárni az árvíz levonulását.
A tágas folyosókban kényelmesen sétálhatunk, a hatalmas függőleges szakadékokban, aknákban viszont kötélen kell leereszkedni. A legnagyobb egybefüggő ilyen mélység háromszáz méter, a Hubertusz-akna – ennél mélyebb egybefüggő aknát magyarok még sehol sem tártak fel.
További érdekesség, hogy ez az idén megnyitott kotori felvonó felső állomása alatti zónában van, négyszáz méterre a föld alatt. A több tíz kilométer szűz járat feltárása mellett néhány helyen sikerült történelmi emlékekre is bukkanni a monarchia idejéből, legutóbb egy, a háború alatt elrejtett puskát találtunk.
A huszonegy év számokban
Az idei évben 13 új barlangot találtunk, ebből a legmélyebb 108 méter (30 emelet) mélységű. A feltárt járatok hosszúsága összesen több mint 1400 méter.
Az általunk huszonegy év alatt megismert barlangjáratok együttes hosszúsága 47 kilométer, ebből több mint 38 kilométer saját felfedezés.
A kutatótáborainkban eddig összesen már több mint hétszáz fő vett részt, reményeink szerint 2025 nyarán folytatjuk a kutatást.
Írta: Hegedűs András, Takácsné Bolner Katalin
The post Magyarok segítségével tárulnak fel Montenegró föld alatti szépségei first appeared on National Geographic.
