A migrációs vitákban gyakran kerül felszínre pozitív és negatív felhanggal is a kultúrák találkozása. De mi van, ha egy országba ugyan távoli, de keresztény kultúrából érkezik a legtöbb vendégmunkás? Sőt: egy olyan országból, amely keresztényebb, mint a magát a kereszténység bástyájának látó befogadó ország? A pesti ferences templom vasárnaponként gyakran megtelik fülöp-szigetekiekkel, akik pesti és vidéki munkásszállásokról utaznak ide saját nyelvükön ünnepelni Krisztus keresztáldozatát. A közösségnek országszerte egyre több városban van miséje, egy filippínó atya pedig honfitársai ezreinek munkásszállásait járja, hogy tartsa bennük az erőt családjuktól tízezer kilométerre. Horribile dictu: néhányan akár hosszabb távon is nálunk maradnának. Riport a magyarországi filippínó vendégmunkások adventjéről.
A Fülöp-szigeteken elképzelhetetlen olyan szentmise, ahol a papnak nincs több tucat segítője. Legalább négy-öt ministráns, ugyanennyi felolvasó és „könyörgő”, perselyező. Az osztiáriusok régi egyházi rendjét megidézve „ajtónállók” várják a híveket a kapunál, és igazítják el őket az üres helyekre, „konferanszié” hirdeti a miseszándékokat a mise előtt, a közösségi alkalmakat és a tudnivalókat utána. Több tucat önkéntesből álló kórus biztosítja a zenei szolgálatot, és erre a szerepre sokszor annyian jelentkeznek, hogy egyes heteken más-más társulatok éneklik, illetve kísérik zongorán vagy gitáron az egyedi, a spanyol mellett az ősi zenei hagyományokból táplálkozó filippínó liturgikus zenét.
Valami hasonlónak lehettünk tanúi a Ferenciek terén is az elmúlt bő egy évben egyre több vasárnap délután. A Belvárosi Ferencesek temploma zsúfolásig megtelik ilyenkor filippínókkal. Phoebie Fababair ferences atya tagalog nyelven celebrál – de a homília során minden harmadik mondatban angolra vált. Ez a kódváltás („Taglish”) náluk megszokott jelenség, főleg, ha összetettebb gondolatokról van szó – modern fogalmi készletük amerikai gyarmati örökségként angol terminológiára épül, és a közoktatás fő nyelve is az angol. (A szigetország az 1898-as spanyol–amerikai háborúban került Washington fennhatósága alá, és 1946-ban kapott függetlenséget.)
A nyelvi egyvelegnek még több rétege van: a vallási fogalmak egy része a tagalogban is spanyol eredetű (például Espíritu Santo). Elvégre a kereszténységet a spanyoloktól kapták – ahogy egyébként családneveiket is, országuk és népük nevét pedig egy spanyol királyról. Egyesek szerint már a szigeteket „felfedező” Magellán evangelizált 1521-ben, mások szerint csak a spanyolok tartós visszatérésekor, 1565-ben indult a térítés. Akárhogy is, ma az ország lakóinak 79 százaléka katolikus, és ezzel a Fülöp-szigetek Ázsia legnépesebb keresztény országa.
Filippínó kakasmise és egy saját templom álma
Budapesten egy 18 éve itt élő filippínó asszony, Leah de Leon szervezi a közösség életét. Ő gondoskodik róla, hogy legyen minden szolgálatra minden héten elég ember a templomban – ami nem könnyű, hiszen a hívek többsége változó beosztásban dolgozik a gyárakban, így nem biztos, hogy minden vasárnap ráér. Leah büszke rá, hogy a kórus létszáma egy év alatt 35 főre nőtt, és úgy szólaltatják meg a szentmise énekeit, mintha otthon lennének. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartotta volna ezt. Ő Magyarországra jött férjhez, de majd’ másfél évtizeden keresztül a budapesti filippínó közösség létszáma a százat sem érte el. Akik itt voltak, angol misére jártak, először a Mária utcába, aztán a Bazilikába.
Aztán 2021-ben a magyar állam megnyitotta az utat, hogy ázsiai vendégmunkások szabályozott keretek között, a törvényben meghatározott hiányszakmákban, határozott idejű munkaszerződéssel munkát vállaljanak nálunk. A legutóbbi becslések szerint ezért ma már 14 ezer filippínó dolgozik Magyarországon. A pesti ferenceseknél hetente legalább 300 ember jön össze, nagyobb ünnepeken pedig alig férnek el.
„Amióta ennyien vagyunk, és igazi közösséggé kovácsolódtunk, új célt kapott az életem” – mondja a kétgyermekes Leah, a közösség szíve-lelke.
Látja, milyen fontos honfitársainak a hitélet: gyakran az egyetlen, ami kimozdítja őket a munkásszálló és gyár között zajló mindennapokból. Amikor beszélünk, épp közösségi összejövetelt szervez, és büszkén meséli, hogy idén először a pasaréti ferenceseknél megszervezik a Simbang Gabit. A közép-európai katolikusok büszkék a rorate misékre, de a Fülöp-szigeteken is van hasonló: karácsony novénájában (kilencedében), vagyis az ünnepet megelőző 9 napon szintén hajnali misével várják Krisztus eljövetelét. A kilenc nap a Boldogságos Szűz Mária méhében töltött kilenc hónapot jelképezi, a hajnali kezdés a földműves életmódhoz alkalmazkodott (kakasmisének is hívták).
A közösség hosszú távú vágya, hogy kapjon egy saját templomot, ahol kitehetik saját szentjeik képeit, szobrait, és a heti miséken túl megtarthatják a filippínó liturgikus évben gyakori novénákat, körmeneteket – hogy ez sikerül-e, az még a jövő zenéje.
Vendégmunkások fiából „vendégmunkás” pap
A 112 milliós Fülöp-szigetek európai szemmel szegény ország: az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson is negyede a magyarnak. Az itteni gazdaságpolitika évtizedek óta épít a munkaerőexportra. Nevük is van az így dolgozóknak: Overseas Filipino Workers (OFW). Bejáratott rendszert építettek ki, melynek során már otthon vizsgálják a jelentkezők képzettségét, hátterét. Gyakran több országot is „megjelölnek”, és nem tudják előre, hol kötnek ki – akárcsak az egyetemi felvételinél. Beszéltünk olyan vendégmunkással Pesten, aki eredetileg Tajvanra akart menni. A stratégia része, hogy a nyugati munkakultúrát, gyártási színvonalat megtapasztalva hazatérnek és otthon kamatoztatják a tudásukat – a hosszú távú letelepedés nem cél, bár előfordul.
hirdetés
Elmer Escalona Hernandez 42 éves verbita szerzetes szülei ilyen vendégmunkások voltak – illetve azok ma is Olaszországban. Apja a születése után rögtön Szaúd-Arábiába ment dolgozni, így nőtt fel testvéreivel Mindoro szigetén, délre Luzontól, ahol a főváros, Manila is van. Ma a szombathelyi egyházmegyében, Vasváron káplán. Egyszer már kinevezték plébánossá, de egy év után hátralépett, mivel 2024 őszén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízta a filippínó vendégmunkások pasztorációjának koordinálásával, és a két feladatot nem bírta együtt. Káplánként azonban azóta is szolgálja Vasvár és a környező öt falu híveit, egy indonéz plébános és egy vietnami kisegítő lelkipásztor oldalán, akik szintén verbiták.
Elmer atya már annyi szállal kötődik Magyarországhoz, mint szülőhazájához. A kommunista hatalomátvétel után öt verbita atya került a Fülöp-szigetekre. A szentségek kiszolgáltatása mellett tanítottak, iskolákat, kórházakat, templomokat építettek – ma a Manila melletti Quezon City temetőjében nyugszanak. Egyikük, Halász Lajos atya épp Mindoro szigetén szolgált, ahonnan Elmer atya is származik. Bár a verbita templomba és gimnáziumba járt, akkor még nem tudta, hogy az egyik épületet egy magyar atya építette. „Nekünk minden fehér ember egyforma” – mondja. Csak akkor döbbent rá, amikor 2007-ben, már verbita fogadalmasként Magyarországra került.
Magyarország, missziós terület?
Az 1875-ben alapított verbiták, vagyis az Isteni Ige Társasága missziós rend: oda küldik papjaikat, ahol épp szükség van rájuk. Magyarország, ahol drámaian fogyatkozik a hivatások száma, egyre inkább ilyen hely. Németh László – ma belgrádi érsek, bíboros, idén interjút is közöltünk vele – szintén szolgált a Fülöp-szigeteken, ezért innen is kért papot, amikor ő volt a rend magyarországi tartományfőnöke. Elmer atya boldogan jött, de csak annyit tudott Európáról, hogy a Fülöp-szigetekkel ellentétben ott egyenesen lehet beszélni, nem fognak rajta megsértődni. Magyarországról nem volt sok információja, de nem is félt.
„Nem számít, hogy fehér vagy fekete emberek élnek ott, esetleg sárgák, a Jóisten már ott van, mielőtt megérkezünk. Mitől kellett volna félnem?” – idézi fel Elmer atya.
Az is fontos, hogy utána a misszionárius megtanulja a helyiek nyelvét. Ő már folyékonyan beszél magyarul. Itt tett örökfogadalmat és itt szentelték diakónussá, de a papszentelésére 2019-ben hazautazott. Aztán előbb Mélykúton volt káplán, majd Vasvárra került. Bár odahaza nem szolgált papként, látja, milyen különbségek vannak a két országban a hitélet között.
A Fülöp-szigeteken a legnagyobb nehézség, hogy bár vannak papok, a hívő még több, egy papra 50 ezren jutnak. Ők viszont tolonganak, hogy segítsenek. Ha búcsú van, nem kell költségvetést tervezni, mert a helyi vendéglátók egymást túllicitálva ajánlják fel az étkeztetést, a helyi vállalkozók ingyen csinálják a felújításokat. Szívesen főznek, mosnak, vasalnak is a papokra. A plébánosnak ott kevesebbet kell apró-cseprő pénzügyi és adminisztratív ügyekkel foglalkoznia, arra koncentrálhat, ami egyedi a hivatásában: a szentségek kiszolgáltatására, a lelki vezetésre. A liturgiában is rengetegen vállalnak szerepet, ahogy azt Pesten is látjuk. Hogy ez hogyan működik, azt az egyik vendégmunkás kórustag is lefesti.
„Kiskorom óta ott vagyok a templomban. Anyukám lektor, bátyám zongorázik, nővérem énekel, öcsém sekrestyés, nagyapám akolitus. Az egész családom szolgál” – mondja a 34 éves Mark, aki 2023 óta dolgozik egy magyarországi akkumulátorgyárban, és az elsők közt jelentkezett önkéntes kórustagnak a budapesti misén.
Elmer atya tapasztalatai szerint a magyar hívek passzívabbak, ráadásul kényelmesek. Mindenkinek könnyebb lenne, ha ahelyett, hogy pár hívőnek misézik minden faluban, összegyűlnének, de senki nem akar mozdulni. Még akkor sem, ha emiatt volt olyan év, amikor advent negyedik vasárnapja december 24-ére esett, hogy három nap alatt 24 misét kellett celebrálnia a két vasvári atyának, és ezekhez jöttek még a pásztorjátékok minden faluban.
Minden vendégmunkás, akivel beszéltünk, egyöntetűen állította: a Fülöp-szigeteken a hitgyakorlás jobban a mindennapok része, mint nálunk. Leah de Leon úgy érezte, Budapesten kulturális ellenszélben neveli két gyermekét, akik osztályukból egyedül jártak misére. A különbséget a számok is alátámasztják. Magyarországon 2017-es adatok alapján a magukat katolikusnak vallók 12 százaléka jár legalább hetente misére, a filippínóknál 41 százalék. Ha hozzáadjuk azokat, akik legalább havonta járnak, az ottani katolikusok négyötödénél járunk – de már ezt az adatot is kétségbeeséssel fogadták, hiszen azt mutatja, hogy a szekularizáció ott is elindult.
Korrupció és a rózsafüzér csodája
A Fülöp-szigeteki katolicizmus kevésbé elméleti, a hitoktatás esetleges, inkább élő hagyomány. Nagy szerepet játszik a népi vallásosság, a rózsafüzérezések, imakilencedek, a búcsúk, körmenetek. Manilában minden évben milliók vesznek részt azon a körmeneten, melynek során a Tolentinói Szent Miklós-templomból a quiapói bazilikába viszik át a „Fekete Názáreti” néven ismert Jézus-szobrot. A népi vallásosságot túlzásba is viszik néha: világszerte ismert a nagypénteki önkínzások, ön-keresztrefeszítések gyakorlata, de ez egy szűk kisebbségre jellemző, és az egyház is határozottan elítéli mint a spirituális hiúság kártékony megnyilvánulását.
A hit a közéletben is szerepet játszik. Ferdinand Marcos jobboldali diktatúráját 1986-ban az úgynevezett „rózsafüzéres csoda” döntötte meg: a Manilában hetekig békésen tüntető milliós tömeg imádkozta a rózsafüzért, és a tiltakozásokban a klérus is aktív szerepet vállalt. A hit segít elviselni az országot sújtó természeti és politikai csapásokat is, például a rendszerszintű korrupciót. Egy tavaly kirobbant botrány össze is köti a kettőt: a kormány által ígért árvízvédelmi projektek közül sok rosszul vagy egyáltalán nem valósult meg, falvakat pusztított el az ár, családok haltak meg, miközben vagyonok vándorolták át kormányközeli vállalkozókhoz és politikusokhoz. Ezt a jelenséget az egyik adventi homíliájában Phoebie atya is elítélte.
„Ez az ügy mélységesen felháborít minket, hiszen emberek haltak meg. De míg hasonló esetekben más ázsiai országokon erőszakhullám söpör végig, nálunk nincs agresszió, mert a hitünk nem engedi” – mondja Leah.
Nehézség az átmeneti új hazában is van. A legnehezebb távol lenni a családtól. Az említett Mark egy kétéves és egy 8 hónapos gyereket hagyott otthon a feleségével. Ám nincs választása: magyarországi havi keresete nyolcszorosa az otthoninak, így tud hazaküldeni belőle. „A legtöbb vendégmunkás depressziós, mert hiányzik a családja. Ez az életállapot megerősítette a hitemet, közelebb vitt Istenhez” – mondja. Kollégája, John Oducado így fogalmaz: „A heti miselátogatás enyhíti a magányt és szorongást, amit a legtöbb OFW megél. A templomban második családra találtam, igaz barátokra, támogatásra.”
„A legtöbb filippínó nehezen szokja meg a magyar telet, a hideget és a korai sötétedést. Ilyenkor különösen fontos a közösség” – mutat rá Annamarie Sumande Ramirez, aki 3 és fél éve dolgozik egy autóipari beszállítónál irodai munkakörben, anyaggazdálkodási tervezőként, emellett énekel a templomi kórusban.
És természetesen identitásmegőrző szerepe is van a hitéletnek. „A vasárnapi mise számunkra nem kötelesség, hanem lelki feltöltődés és hazatalálás: munkával teli hét után erőt és megnyugvást ad, ahol úgy érzem, nem vagyok egyedül, mert körülvesz Isten, valamint a közösség, ahol megőrizhetjük identitásunkat és egymást segítve élhetjük meg külföldi mindennapjaikat” – mondja PJ Gabalfin vakcinatechnikus.
Ferences missziós segítség
Amikor nagyobb számban megjelentek itthon a filippínók, sok munkáltatót megleptek azzal, hogy papot kerestek. Elmer atya ezzel úgy szembesült, hogy a környékbeli gyárakban dolgozó honfitársai egyszer csak megjelentek Vasváron a vasárnapi misén, pedig nem tudták, hogy filippínó a pap. Rövidesen Székely János szombathelyi püspök elrendelte, hogy ahol vannak vendégmunkások, az angolul beszélő papok mondjanak angol misét is az egyházmegyében. Később a győri püspök, Veres András is felkereste Elmer atyát, hiszen arrafelé is sok a gyár. Oda azóta minden harmadik vasárnap jár misézni a székesegyházba. Az egész Észak-Dunántúlról tódulnak oda a filippínók, és bár a hívek zömét ők adják, a külföldi diákok miatt nem tagalogul, hanem angolul celebrál.
Budapesten is mutatkozott igény a misére. Az ország középső részén is sok a gyár, ráadásul az autóipar mellett vendéglátásban és a gyógyszeriparban is sok filippínó dolgozik. Eleinte angol misékre jártak, de amikor Elmer atya megkapta koordinátori megbízását, látta, hogy többre van szükség. Végül a ferences rendtől kapott missziós segítséget. Két hónapra hazánkba érkezett Andrew Litigio szerzetes atya felmérni a helyzet, és amikor látta, mekkora az igény, egy fiatalabb rendtársát javasolta Budapestre – ő lett Phoebie atya.
Előbb az országúti ferenceseknél mutattak be filippínó misét 2024 novemberében, majd a Ferenciek terén lelt állandó otthonra a közösség – Kálmán Peregrin templomigazgató és a rendtartomány támogatásával. Phoebie atya azóta Gyöngyösre is eljár misézni – az ország keleti felében hasonló szerepet tölt ez be, mint Győr nyugaton. A hevesi városban, tudjuk meg, a magyar hívek kifejezetten kedvelik a vidám, a liturgiát szívvel-lélekkel ünneplő filippínókat. Még főznek is nekik.
Gyóntatás a munkásszállón
A templom nem az evangelizáció egyetlen terepe. Elmer atya a hétköznapokat a munkásszállásokon tölti: gyóntat, lelki beszélgetéseket vezet. A vendégmunkások büszkén fogadják be olykor szűkös hajlékaikba egy-egy éjszakára, étellel kínálják, és ragyogva küldik haza a közös fotókat – egy papot vendégül látni megtiszteltetés számukra. Ez egyébként nagyon hasonló az otthoni gyakorlathoz, ahol a helyi központokban lakó papok gyakran kijárnak a távoli falusi területekre lelki gondozás céljából. Segít honfitársainak a nyelvi és kulturális akadályok leküzdésében is, például hogy egy boltba ne úgy menjenek be, hogy Szia!, hanem úgy, hogy Jó napot kívánok! Vagy épp biztatja őket arra, hogy álljanak ki magukért, figyeljenek oda, mit írnak alá, munkáltatójuk biztosítja-e a szerződésben vállaltakat.
„Gyerekkoromban csak sejtettem, milyen az élet vendégmunkásként, most tudom, és jobban megértem a szüleimet. És a mostani vendégmunkásoknak meg tudom adni azt a támogatást, amit a szüleim nem kaptak meg. Ez a misszió nagy ajándék számomra, rengeteg testvérem lett általa” – mondja a lelkipásztor.
Az általunk megkérdezett vendégmunkásoknak egyébként jó tapasztalataik vannak a munkahelyükön. Mark magyarokkal, ukránokkal és indonézekkel dolgozik együtt. Bár csak az öltözőben, étkezőben és dohányzóhelyen van idejük beszélgetni, összetartanak. A magyar kollégák pedig aggódva kérdezték tőle, hogy mi lesz most vele úgy, hogy kevesebb a megrendelés. Annamarie-nak az okozott kellemes meglepetést, hogy az irodába érkezve mindenki köszön mindenkinek – odahaza inkább csak összenéznek. „Könnyű velünk kijönni, mindig mosolygunk, és fontos nekünk a társadalmi harmónia” – teszi hozzá Leah. Rasszista beszólásokkal a legritkább esetekben találkoznak, akkor sem kollégáiktól, hanem a tömegközlekedésen vagy hajléktalanoktól. Szinte egyöntetűen állítják: a magyarok kedvesek, befogadóak, ők pedig szeretik Budapestet.
Menni vagy maradni?
A magyar munkáltatók is szeretik a filippínókat. Munkamoráljuk és munkájuk minősége is jó hírnek örvend, nem véletlen, hogy sokukkal újabb 2 évre hosszabbítanak, amikor lejár munkaszerződésük. De vannak, akik már azzal a gondolattal is eljátszottak, hogy akár hosszabb távon is Magyarországon maradjanak.
Ez érzékeny téma, hiszen a magyar kormány minden fórumon hangsúlyozza, hogy a vendégmunka nem egyenlő a migrációval. Néhány hete azonban a Bildnek adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: ha első két évüket becsületesen végigdolgozták, és „rendben voltak, nincs bűnözés, normális a viselkedés”, akkor hosszabbíthatnak, majd akár „állampolgárságért is folyamodhatnak”. A 2026-os kampányát a vendégmunkások elleni hergelésre építő, ellenük aláírásokat gyűjtő Mi Hazánk le is csapott a mondatra. Pedig a magyar demográfiai adatokat látva előbb-utóbb alighanem reálisan, higgadtan számot kell vetni a bevándorlás kérdésével, és elgondolkodni azon, hogy ha már szükség van rájuk, honnan, kiket és hogyan érdemes befogadni.
„Szeretnék itt maradni. Három lányom van, és nagyon örülnék, ha ők Magyarországon járhatnának egyetemre” – mondja Annamarie Ramirez.
Jelenleg évi 30 filippínó diák tanulhat Magyarországon ösztöndíjjal, de a két ország épp tárgyal a felsőoktatási együttműködés kiterjesztéséről, így az álom akár még valóra is válhat. Joe Freedom Dela Cruz három és fél éve dolgozik supervisorként egy budapesti étterem konyháján, amellett, hogy a Ferenciek terén vezeti a kórust. Magyar kollégája alig van, főleg ázsiaiakkal dolgozik, viszont alapvető tapasztalata, hogy a magyarok kedvesek és türelmesek, így szívesen költöztetné ide a családját is. Hasonlóan nyilatkozik Lucky Rebosa Tiglao autóipari technikus is, aki Kecskemétről jár fel a misére énekelni. Bár Japánban is dolgozott, nem bánná, ha felesége és két gyermeke idővel Magyarországra költözne. Ő már három évet töltött itt, és csak jó tapasztalatai voltak.
Mások ugyanakkor határozottan haza akarnak költözni, ha sikerült megteremteniük a családjuk hosszú távú boldogulásához szükséges anyagi bázist. Vannak, akiknek beteg rokonaik ápolása miatt sem opció az európai letelepedés. Elmer atya így zárja rövidre a dilemmát: „Semmi rosszat nem akarunk, nem erőltettük magunkat ide. Adtak egy lehetőséget, mi hálásan elfogadtuk. Ha marasztalnak, maradunk, ha hazaküldenek, hazamegyünk. Nem erősködünk – ilyen az alapbeállításunk.”
Nyitókép: adventi mise a Belvárosi Ferences templomban 2025. december 7-én
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
