Friss Hirek

Már idén elérhetik az emberi intelligencia szintjét a gépek

A ChatGPT létrehozásáért felelős OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman egy nemrégiben közzétett bejegyzésében kijelentette: a vállalat szakemberei meg vannak győződve arról, hogy tudják, hogyan kell elérni a mesterséges intelligencia következő szintjét, és létrehozni az AGI-t, vagyis a mesterséges általános intelligenciát – írja a Verge.

A szakember azt jósolja, hogy a bizonyos feladatokat önállóan ellátni képes MI-ügynökök már az idén elkezdhetik „érdemben javítani a vállalatok teljesítményét”. Altman a január 6-án közzétett blogbejegyzésben azt írta, hogy bár szeretik jelenlegi termékeiket, a vállalat következő célja a szuperintelligencia elérése. Elmondása szerint ez nagymértékben felgyorsíthatják a tudományos felfedezéseket és az innovációt, jóval túlmutatva azon, amit önmagunkban képesek vagyunk elérni.

Ez a leírás szinte egy az egyben megfelel a vállalat korábbi, AGI-ról alkotott fogalmának. Múlt hónapban ugyanakkor azt mondta Altman, „sokkal kevésbé fontos” az AGI szintjének elérése, mint azt az emberek gondolták.

A mesterséges általános intelligencia definíciójának lekicsinylése egyesek szerint fontos stratégia az OpenAI részéről, mert a vállalat 2023-ban kizárólagos megállapodást kötött a Microsofttal egészen addig, míg az OpenAI hivatalosan ki nem jelenti, hogy az AGI megvalósult. Egyes híresztelések szerint azonban a Microsoft maga úgy kategorizálja az AGI-t, mint egy rendszert, amely 100 milliárd dolláros nyereségre képes. Így tehát csak akkor lehet érvényes a kizárólagosság felbontása, ha ezt átlépné az OpenAI fejlesztése.

A ChatGPT-ről ismert vállalat vezetője azt is elmondta, hogy bár nem tűnik kevésnek a havi 200 dolláros ár a ChatGPT Pro előfizetésekért, a vállalat a nagy érdeklődés és a szerverparkok leterheltsége okán konkrétan pénzt veszít ezen a területen. Bejegyzésében Altman kitért a 2023-as káoszra is a cég háza táján, amelyet követően sikerült megszilárdítania a hatalmát a vállalat élén, amely idén nonprofit szervezetből for-profit szervezetté kíván átállni.

The post Már idén elérhetik az emberi intelligencia szintjét a gépek first appeared on 24.hu.


Exit mobile version