Már kutyákkal, macskákkal trükköznek az online csalók, újfajta átverésre figyelmeztet a rendőrség

Újfajta módszerrel támadnak a telefonos szélhámosok – hívta fel a figyelmet a rendőrség.

Azt írják, a csalók kisállat-tulajdonosokat tévesztenek meg azzal, hogy megtalálták az eltűnt kedvenceiket és pénzt kérnek a visszajuttatásukra, valamint az orvosi költségekre.

A hatóság a honlapján közölte, egy Győr-Moson-Sopron vármegyében élő nő tett feljelentést a rendőrségen, akinek január 29-én ismeretlen körülmények között eltűnt a 11 éves kutyája a zárt udvarról. A nő közösségi médiában is feladott hirdetést, hogy megtalálja kedvencét, de nem járt sikerrel.

Másnap viszont felhívta egy férfi, aki egy állatmentő egyesület dolgozójaként mutatkozott be. Azt mondta, a kutyát megtalálták, és hazajuttatásának költségeire 66 ezer forint átutalását kérte a gazditól. A kutyatulajdonos a kérésnek eleget tett, de nem sokkal később ismét felhívták, hogy az állat orvosi költségeit is fizesse ki. Ez viszont már gyanús volt a sértettnek, így további pénzt már nem küldött a hívónak.

A történet vége is pozitív lett, a kutya január 31-én épen, egészségesen hazatalált.

Az eset kapcsán a Győri Rendőrkapitányság csalás bűncselekmény elkövetése miatt eljárást indított.

A rendőrség a következő tanácsokat fogalmazta meg, hogy a hasonló esetek elkerülése végett:

Ha eltűnt szeretett kedvencük, akkor se dőljenek be minden telefonálónak.
Ellenőrizzék a hívó adatait, telefonszámait az internet adta lehetőségeken.
Győződjenek meg arról, hogy a jelentkező valóban megtalálta az elveszett állatot.
Kérjenek fényképet a kisállatról, egyedi tulajdonságaikra kérdezzenek rá.
Amennyiben mód van rá, kérjék meg a megtalálót, hogy a legközelebbi benzinkúton, vagy állatorvosnál olvastassa le a kutya vagy macska chip számát.
Lehetőleg utazzanak el a meglelt állatért, de mindenképpen kérjenek személyes találkozót, főként, ha a megtaláló pénzt kér a kiskedvencért.

The post Már kutyákkal, macskákkal trükköznek az online csalók, újfajta átverésre figyelmeztet a rendőrség first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed