Március 15-én borult idő és eső várható

Csütörtökön az északkeleti tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet, az összefüggő csapadékzóna elhagyja az országot, írja a Kiderül.hu. Mögötte beindul a gomolyfelhő-képződés, elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki – nagyobb eséllyel az északi tájakon és a Dunától keletre. Erős, több helyen viharos széllökések kísérik a délnyugati szelet, késő délutántól kezd el veszíteni erejéből a légmozgás. Emellett a zivatarokhoz kapcsolódóan is előfordulhatnak viharos lökések. A hőmérséklet csúcsértéke általában 16 és 22 fok között valószínű, az északi határnál hűvösebb is lehet. Késő estére 5 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Pénteken az összefüggő felhőzet és csapadékzóna fokozatosan halad északkelet felé, miközben délelőttől délnyugat felől már szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, ezt követően ott megindul a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan záporok, a nap második felében egy délnyugat-északkeleti sávban zivatarok alakulnak ki. Főként a déli országrészben támad fel a délies szél, ott erős, olykor viharos lökések is előfordulnak. Emellett a zivatarokhoz kapcsolódóan is előfordulhatnak viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati felén 8 és 15 fok között, délkeleti tájain 20 fok körül alakul.

Szombaton túlnyomóan borult idő várható, inkább csak délkeleten szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet. Délnyugat felől újabb, kiterjedt csapadékzóna érkezik, amelyből szinte országszerte várható eső, zápor, délkeleten esetleg zivatar is. A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, helyenként megerősödik. Hajnalban 4, 11, délután többnyire 6, 12 fokot mérhetünk, ugyanakkor délkeleten 13, 20 fok valószínű.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Főleg az ország középső harmadában alakulhat ki eső, zápor. Az északi, északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum 0 és +7, a csúcsérték 8 és 13 fok között valószínű.

The post Március 15-én borult idő és eső várható first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed