Márciustól mindenkinek kötelező velük megállapodni, ennyibe kerül majd a Magyar Posta

Márciustól a hazai webshopoknak kötelező lesz a Magyar Posta csomagkézbesítő szolgáltatását is felajánlaniuk vevőiknek. Most az is kiderült, mennyiért.

Mi történt? Néhány héttel ezelőtt a hazai, webshoppal is rendelkező vállalkozók megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy egy jogszabályi változás értelmében 2024. március 28. után kötelező lesz a Magyar Posta csomagkézbesítő szolgáltatását is felajánlaniuk  vevőiknek az online rendeléseknél. A Dívány most azt írja, egészen mostanáig az érintettek sem tudták, hogy a kötelezettség milyen díjszabásokkal jár majd.

Mennyi lesz? A kormány a postai szolgáltatások nyújtásának részletes szabályait tartalmazó 335/2012. (XII. 4.) kormányrendeletet módosítva lényegében azt írta elő, hogy minden hazai webshop regisztráljon a Postánál. Azaz 2024. március 28-át követően ugyan nem kötelező a Magyar Postával szállíttatni, de a kereskedőknek kötelező lesz az állami csomagküldést is feltüntetni oldalukon. Ehhez az opcióhoz pedig az általános szerződési feltételeknek megfelelően az alábbi árakat kell feltüntetni: 

Csomagautomatába, Posta Pontra vagy postára kézbesítve: bruttó 990 Ft/db.

Háznál történő kézbesítés esetén: 0-10 kg-ig bruttó 1990 Ft/db.

Háznál történő kézbesítés esetén: 10-20 kg-ig bruttó 2990 Ft/db.

Háznál történő kézbesítés esetén: 20-40 kg-ig bruttó 5990 Ft/db.

The post Márciustól mindenkinek kötelező velük megállapodni, ennyibe kerül majd a Magyar Posta appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed