A Current Biology folyóirat nemrégiben tette közzé azt a tanulmányt, amelyben német kutatók a közkedvelt fehér gólya repülési képességeit vizsgálták. Jól ismert, hogy a gólya – számos más nagy termetű madárhoz hasonlóan – kiválóan használja a felszálló meleg légáramlatokat, azaz a termikeket ahhoz, hogy szárnycsapások nélkül, vitorlázva repüljön. A gólya számára a vándorláshoz az „utazómagasság” elérésében is kulcsszerepe van a termikelésnek, ezért nem mindegy, milyen hatékonyan oldja ezt meg egy állat.
A kutatók 151 gólya nyolc egymást követő vándorútját vizsgálták, ezek adatait GPS nyomkövetők biztosították, az adatokban mintegy 55 ezer egyedi termikelés információi szerepeltek. Különös módon, a fiatal, első évükben lévő gólyák ideális helyzetben ügyesebben termikeltek az idősebbeknél: kisebb köröket írtak le, simábban fordultak, nagyobb szögben emelkedtek, és még a változó, erősebb szélben is jól repültek. Emellett azonban gyakori volt, hogy elveszítették a termiket (magát a felszálló légáramlatot), főként akkor, ha a termik gyengébb volt és zavaró széllökések is voltak.
Ahogy egyre tapasztaltabbá váltak a gólyák az évek múlásával, ezeket a hibákat egyre ritkábban követték el, még akkor is ügyesen termikeltek, ha kedvezőtlenebbek voltak a körülmények. Ennek a tapasztalatnak azonban ára volt: az idősebb madarak gyakran indultak kora tavasszal, illetve az ősz későbbi időszakában, amikor gyengébbek voltak már a termikek. Ilyenkor a madárnak aktív (szárnycsapásokkal járó) repülési szakaszok beiktatására is szüksége volt ahhoz, hogy időben elérjék úti céljukat.
Tavasszal, amikor a fészkelőhelyek elfoglalásáért versengenek a madarak, az idősebbek több aktív repüléssel igyekeztek mielőbb visszatérni a fészkelőhelyükre. A fiatalok ekkor inkább az energiatakarékosságra törekedtek.
Ennek az is az oka, hogy az idősebb madarak már tudják, hogy érdemes a jó fészkelőhelyre visszatérni, és érdemes ebbe több energiát fektetni. A tapasztalatlan fiatalok számára még nincs ilyen előnye a sietségnek.
A termikelés képességéhez azonban nem kell sokat járni a gólyaiskolába: a frissen kirepült madarak már a kirepülésük napján is képesek rá. Ebben a gólyák sokkal előrébb járnak, mint számos, szintén termikelő ragadozó, amelyeknek hetekbe telhet elsajátítani e képességet. Valószínű, hogy ennek az az oka, hogy a gólyafiókák fejlettebb állapotban hagyják el a fészket, mint a ragadozók.
A madarak vitorlázóképessége nem pusztán az energiaráfordításban vagy a sebességben mérhető, hanem az egyes egyedek igényeihez igazodó. A fizikai állapotuk, koruk, és a külső körülmények egyaránt beleszólnak abba, miként is dönt egy madár.
A fiatalok inkább biztosra mennek és energiatakarékosan repülnek, míg az idősek hajlandóak a bizonytalanabb, kedvezőtlenebb körülmények közt is repülni azért, hogy megfelelő időben érkezzenek meg. Épp ezért a gólyák teljesítményének megítélésében nem csak az energia- és időráfordítást kell nézni, hanem azt, hogy az adott körülmények milyen viselkedést is kívántak meg az állattól.
The post Másképp termikelnek a fiatal és a tapasztalt gólyák first appeared on National Geographic.
