„Mást fogok képviselni a médiában” – először adott interjút szabadulása után Aurelio 

2021-ben jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítéltek Aureliót, a ValóVilág 6 győztesét, mert társával elrabolták egy ismerősét. Korábban volt egy kábítószer birtoklási ügye is, amiért szintén elítélték, így a két bűncselekményért összesen 3 év 5 hónapot kapott. Két évvel börtönbe vonulása után kiengedték a Kalocsai Fegyház és Börtönből, hogy büntetése hátralevő részét reintegrációs őrizetben töltse otthon.

A Fókusz stábjának adott interjút szabadulását követően. A celeb először találkozhatott kislányával is, aki 2022-ben született, míg ő rácsok mögött volt.

Az egy leírhatatlan pillanat volt. Egymásra néztünk, egyem a szívét, pont beteg, lázas, kómás volt. Nagyon elérzékenyültem.

A börtönben töltött időszakról azt mondja, a szokások rabjává vált, emiatt igyekszik visszatérni a kevésbé szigorú mindennapokhoz.

Bent nagyon ritkán sírtam, megerősödtem, de mikor kijövök és mindennel szembesülök, akkor megint elérzékenyülök. Megváltoztam, teljesen más a habitusom, ha megszólalok, szoktam gondolkozni is. Nincsenek egotripjeim, ezeket magam mögött hagytam. Bánom, hogy nem voltam a lányom mellett, de ha ez nem történik meg velem, ki tudja, mi lett volna a vége…

Állítja, megváltozott, szeretné a fiatalokat is jó irányba terelni például előadásokkal:

Teljesen mást fogok képviselni a médiában. Én azért közkedvelt voltam, nem úgy, mint Pókember. De azért szerettek az emberek, ezt vissza szeretném hozni. Ha nem, az se baj, de már ne legyenek ezek a bűnös tekintetek… mindent meg fogok tenni!

Aurelio azt mondja, soha nem fogja elfelejteni a börtönéveket, tetoválást is tervez, amely mindig emlékezteti majd életének ezen szakaszára.

The post „Mást fogok képviselni a médiában” – először adott interjút szabadulása után Aurelio  first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed